„Magyarországon tényleg muszáj antifeminista mozgalmat propagálni, mintha nálunk jellemzőbb lenne a férfigyűlölet, mint a vakkomondor? Miközben az Országgyűlésben vagy a fővárosi közgyűlésben a kormánypárti férfiak rutinszerűen inzultálják a női képviselőket, mert számukra ez természetes? A családon belüli erőszakkal szemben fellépni kívánó Isztambuli Egyezményt közös erővel leszavazó Fidesz-KDNP-Jobbik koalíció tényleg annak a jele lenne, hogy hazánkban dühödt férfigyűlölő feministák tombolnának? Azok a hivatalos rendőrségi videók, amik azt üzenik, hogy a nők is tehetnek arról, ha bántalmazás éri őket, azt mutatnák, hogy ma már minden rendben van Magyarországon?
Én nem hiszem. Én inkább azt hiszem, hogy még borzasztó sok tennivaló van előttünk, hogy Magyarország és a világ is egy élhetőbb, igazságosabb hely legyen – beleértve a nők jogait is. Nem csak én mondom ezt, hanem például Ferenc pápának is sikerült tavasszal hullámokat kavarnia azzal, hogy botrányosnak nevezte a nemek közötti fizetési különbségeket… sőt, szerinte a nemek közti “radikális egyenlőség” az bizony keresztény gyökerű.
Ezek a tennivalók azonban nem csak a politikusokon múlnak: a jobboldal azért meri akár az Országgyűlésben is szexista tahóságokkal szórakoztatni a publikumot, mert azt hiszik, hogy ez a normális és ez a menő. Majd ha azt látják, hogy a választópolgárok felháborodnak egy-egy olyan szexista beszóláson,amin a jobbos képviselők diszkréten röhigcsélnek, akkor lehet, hogy legalább a kommunikációs stílust átgondolják.
Beszéljünk inkább ezekről a problémákról, meg inkább ezekre keressünk megoldást – aztán egye-fene, ha sikerült előrébb lépnünk, én nyitott vagyok egy diskurzusra arról is, hogy vannak-e a feminizmusnak határai, és ha igen, akkor azok hol húzódnak. Abban azonban egészen biztos vagyok, hogy a jelen helyzet még igen messze van ettől.”