„Brüsszel – ó, Brüsszel…
Pont olyan, amilyennek az Európai Unió »fővárosának« lennie kell. Üvegfalú irodákban idióták ücsörögnek, és fontoskodva nem csinálnak semmit. Minden üveg, minden látható, minden transzparens – csak az nem, hogy mi folyik ott valójában. Műemberek műdolgokkal foglalkoznak, és közben műételeket esznek műanyagból. Ezalatt valódi eurómilliárdok mennek el a semmire. Bármiről folyik például a szó, ha a magyar delegáció vitatkozik az eurobürokratákkal a kettes csavaralátétek szélének lesorjázásáról, azt azon nyomban fordítják minden nyelvre. Hogyha egy finn beesik meghallgatni ezt a vitát, nehogy véletlenül ne értse. Közben a még húsz-harminc éve létezett nyugati jóléti társadalom lassan csordogál lefelé a kanálisba.
És a fehér ember menekül.
Európa befogadó állomásai, menekülttáborai megteltek. A bentlakók pedig hol egymásnak esnek, hol a kintlakóknak. Bonnban éppen most késeltek, aztán a késelő elbarikádozta magát, majd kiugrott az ablakon. De sajnos meg se kottyant neki, a második emeletről kiugorván felkelt, és elkezdett menekülni. Úgy kellett lelőni. Ezekben ekkora életerő lakik – ha emlékeznek még Thomas Mann szavaira. A fehér emberben pedig? Nos, ha Európában harminc fok környékére kúszik a hőmérő higanyszála, akkor »hőségriasztást« adnak ki. És figyelmeztetik a lakosságot, hogy igyon sok vizet.”