„Görögország hozzáállása és irányvonala a válság szempontjából modellértékű. Az EU gazdasági elitjéhez való felcsatlakozás és az euró nimbusza olyan irreális célokban jelentek meg, melyek a politikát önámításba taszították. Az egyenlőség téveszméjének hatása alatt az érdem helyett illúzióalapú politikát folytattak, a szembesülés pedig elkerülhetetlenné vált. A kilábalási módszer kérdésével azonban minden államnak szembesülnie kellett. A Sziriza által hirdetett modell irrealitása már a választások során nyilvánvalónak tűnt. Ennek megfelelően a csapdába került ország vezetése hiába küzdött, mozgástere egyre inkább beszűkült. A fenntarthatatlan gazdasági-társadalmi status quo-nak nem tudott a hitelezők és a kilépés alternatívájával szemben életképes politikát ajánlani. A korábbi jólétet viszont már nem tarthatják életben az adathamisítások és a hitelek. Az önámítás már nem váltható meg adósságnöveléssel, a görög politikának megújult ambícióra van szüksége, mely űrt a Sziriza tölti be.
A magyar modell a göröggel szemben (az állami beavatkozással és közfoglalkoztatással, a szolidaritás újraértelmezésével és a különadókkal, az ortodox módszerektől eltérő struktúrákkal stb.) a válságot sikeresen tudta orvosolni. A modellek azonban nem univerzális válságmegoldó, pontról pontra lemásolandó programok, értékük az adaptálhatóságukban van. A magyar minta tanulsága, hogy az önálló innovációban rejlik egy ország cselekvőképességének megtartása. A megújult ambíció a meglévő állapotok olyan újrarendezésében, azaz abban a kreativitásban rejlik, melyet nem más politikai és gazdasági érdekek által diktált ultimátumok és dogmatikus megoldások, hanem az önálló, a korábbi illúziókkal leszámoló, a józan ész elvén álló gondolkodás képes megihletni. A válságba jutott kisebb országok könnyen ki vannak téve a gyámkodó hitelezők ultimátummódszereinek, azonban esélye csak az olyan, keményen dolgozó »kis nemzeteknek« van, melyek saját körülményeik birtokbavételével képesek szembesülni saját helyzetükkel.
Az EU legnagyobb kérdése az, hogy az euró égisze alatt lesz-e ezek után végre érdemalapú egyenlőség, illetve hogy a kis nemzetek megkapják-e a kilábaláshoz szükséges újrarendezés lehetőségét. A józan ész ugyanis nem lehet dogmák és téveszmék rabja. Az ilyen értelemben vett önállóság eredményezhet csak politikai mozgásteret és politikai önállóságot. Érdemre pedig az tesz szert, aki maga dolgozik meg érte, mindenki a maga szerencséjének a kovácsa.”
