De rendben, isszuk a kólát, nem is hizlal, viszont tragédia, »A kóla nekem önmagában túlságosan gejl, a vörösbor kellőképpen kiszintezi az édességét« - nyilatkozza az egészségguru. Szóval a saját, steviás kóla igazából nem is annyira finom, túl édes, ízesítsük hát egy kis vörösborral.
Nem is tudom, hány éve már, hogy szerencsére nem ütköztem bele a vbk-ba, nem láttam itallapon, táblán, nem kérdezték meg, hogy nem innék-e egy pohárral. És nem akarok álszent lenni, volt, hogy kirendeltünk egy nagy korsó vbk-t több szívószállal és az nyerte a versenyt – meg a másnapi fejfájást – akinél előbb ürült ki a korsó. Azonban, ahogy én is magam mögött hagytam ezeket a botlásaimat a szeszes italokkal, úgy remélem még nagyon-nagyon sokan rajtam kívül. Ha már egyszer előre haladtunk, akkor még Schobert Norbi se lökjön minket vissza, még akkor se, ha ez neki sok pénzt hoz.