Alapjövedelem és elismerés: tényleg senkit sem hagyni az út szélén

„Egy ilyen típusú, helyi minimumjövedelem érintetlenül hagyja a speciális rászorultsági juttatásokat, azaz a klasszikus segélyezési rendszert, ezzel együtt viszont megmarad a költséges bürokrácia is, valamint a rászorulók jövedelemvizsgálatának sokszor megkérdőjelezett, esetenként megalázó gyakorlata, amelynek hatékonyságát is szinte lehetetlen biztosítani.

Ezzel szemben az alapjövedelem nem vizsgálja a kedvezményezett életkörülményeit, és megspórolja az ezzel járó óriási adminisztratív költségeket. Igaz, itt a »veszteség« ott könyvelhető el, hogy az alapjövedelmet nem csak a »rászorultak” kapják, viszont ez a megoldás is megszüntetné a teljes ellátatlanság problémáját, és radikálisan enyhítene az egyre súlyosabb mélyszegénységen. Az, hogy mindenkinek rendelkezésére áll egy kisebb összeg – akár létező jövedelem mellett is pár tízezer forintos támogatás – fogyasztásélénkítő és munkaösztönző hatású is.

Ma a legszegényebbek nem hónapról hónapra, hanem napról napra élnek, alapvető megélhetésüket napszámos munkákból vagy az informális munkaerőpiacról biztosítják. Ide tartoznak a kukázásból, »lomizásból«, fémgyűjtésből élők, de ilyen a bejelentett, de szerződést csak napról napra adó, olykor féllegális munka (idénymunkák esetén, de akár egyes közterület-fenntartóknál), miközben hasonló feltételekkel találkoznak a közfoglalkoztatottak tömegei is, akik szerény megélhetése a legjobb esetben is csak évi tíz hónapig biztosított, és szinte soha nem jutnak ki az elsődleges munkaerőpiacra.

Ilyen fokú nélkülözés mellett paradox módon sokan nem is engedhetik meg maguknak a hagyományos munkába állást, ugyanis nincsenek tartalékaik az első fizetésig. A kihivás nagyságát az érzékeltetheti, ha elképzeljük, hogy a »normális« társadalomba való beilleszkedésünk követelménye egy teljes évi fizetésük összespórolása lenne. E problémával szemben mindkét vizsgált koncepciónak van tehát egy munkába állást segítő hatása, ami a fogyasztásélénkítéssel együtt meggyőzhetné a kritikusokat is. Egyfelől arról, hogy ezek a koncepciók nemcsak kiadásokat jelentenek, hanem hosszú távon javíthatják a gazdasági helyzetet is, másrészt arról, hogy az »ingyen pénz« valójában nélkülözhetetlen támogatást ad a társadalmi integrációhoz.”