Kétfarkú Kutya: a legkomolyabb magyar párt

„Kisgyerekes szülők, pedagógusok, vállalkozók; sok-sok időközben munka nélkül maradt ember, szolgáltatók és szakszolgálati dolgozók határozták el, hogy az évtizedes szerénykedés, meghúzódás, távolságtartás és örökös kiegyezések helyett itt az ideje visszakövetelni mindazokat a jogosultságokat, amiket lassanként elvesztettünk.

A kormányzati agressziónak köszönhetően téma lett, látható és elbeszélhető lett a hajléktalanság, a sajtószabadság, a közoktatás ügye, az alkotmány – még ilyet, hogy egy absztrakt jogi szövegre ennyien zsibbadjanak! –, a civil szféra, a vállalkozás szabadsága, a magántulajdon sérthetetlensége, sőt legújabban a bevándorlás is, amiről eddig sehol egy szót nem ejtett senki. Igen távol áll tőlem a bolsevikok hozzáállása, hogy minél rosszabb, annál jobb, sajnos mégis úgy tűnik, a mi társadalmunk így tud felébredni a jólétinek mutatkozó kapitalizmus kábultságából.

Talán sikerül végre kiheverni és kinőni a kádári reflexből gyakorolt értékmentességet és ideológiaellenességet. Talán elkezdi behajtani a magyar társadalom mindazt a tartozást, amit a hatalom felhalmozott. Alig látható, kicsi és erőtlennek látszó kezdeményezések dolgoznak párhuzamosan, amelyek azonban nincsenek távol attól, hogy együttes erővel kezdjenek működni. Most még a körvonalaikat alakítják, és ez teljesen helyénvaló és időszerű. Lekicsinylés és megkérdőjelezés helyett figyelemmel kell fordulnunk egymás felé, és kideríteni, kinek mire volna szüksége a továbblépéshez.

Csendben folynak az alapozó munkák: vannak, akik alkotmányozásról vitatkoznak szépen halkan, mások szakpolitikákat dolgoznak ki, vagy éppen azon agyalnak, hogyan lehetne a most meglévő és rosszul működő nagy állami intézményeket, mint amilyen például a bedőlt hitelesek ingatlanjait felvásárló és azokat visszabéreltető eszközkezelő, egy mozdulattal működőképes szociális szolgáltatóvá alakítani. Vidéki ellenzéki csoportok szervezik az egymás közötti kommunikációjukat, összejárnak, a helyi politikára reagáló stratégiákat dolgoznak ki, újabb embereket vonnak be. Felhalmozzuk a szükséges tudást, ami épp hiányzik a rendszerből. Hogy mikor formálódik ebből ütőképes mozgalom, alkalmasint akár választásokon indulni képes pártszervezetek, az majd eldől, mindenesetre a most időszerű munkát épp elvégezzük.

Működési kultúrájában, hátterében, jelszavaiban és ambícióiban rendkívül sokféle ez a legújabban feltámadt civil magyar ellenzékiség – ahol a civil a köteléken kívülieket jelenti. Abban azonban, úgy tűnik, megegyezünk, hogy vissza akarjuk kapni azt a teret, amiben az emberi jogok, az egyenlőség és a tisztességesség elvárásai legalábbis legitimnek számítottak.”