„Azt viszont tudom, hogy a bölcsődei férőhelyek száma olyan alacsony, hogy protekció kell a bejutáshoz. Azt tudom, hogy úton-útfélen oktatnak ki gyereknevelésből olyan emberek, akik soha egy elejtett nyálkendőt nem vettek még fel utánunk. Tudom, hogy a terhes és szoptató nőktől aszkézist várnak el: a kényelem és az élvezet minden formájának megtagadását, szolgálatot, alárendelődést, és persze színes kis habcsókokat, nett lakást és tányérkész vacsorát, mire az uruk fáradtan hazaér a munkából.
Ez egy igazságtalan, az anyákat aránytalanul és ostobán megterhelő és elszigetelő társadalmi rend, ami ellen az embernek megszólalnia nemhogy túlzás, alkalmasint felesleges erőfitogtatás, ahogyan azt az index.hu újságírója látja, hanem minimális kötelesség.
Persze mindig akadnak az aktuális rend nyerteskéi, a kényelmesen élő felsőközéposztálybeli fiúcskák között olyanok, akik kiakadnak, hogy nagy fogyasztói nyugalmukat megzavarják holmi anyukák, akik mernek gondolni valamit arról, hogy hogyan bánnak velük. Merik továbbá nem rendeltetésszerűen használni a cickóikat, azaz férfi fogyasztók szórakoztatása helyett kölköt szoptatnak vele, méghozzá nyilvánosan.
Hát fiúk, ezt megszoptátok.
Ugyanis ha teljesítjük az összes polgári elvárást, és minden feltűnés, külső segítség és támogatás nélkül megoldjuk a gyereknevelést, habozás nélkül visszamegyünk a melóba is, ahogyan azt mindenki elvárja, pénzt keresünk, szuperül háztartunk és nettek is vagyunk, akkor bizony semmi nem indokolja többé, hogy ilyen öntelt, pöffeszkedő idiótákkal éljünk együtt, mint ti. Ilyen kioktató, mindent jobban tudó, anyát a négy fal közé visszaküldő alakoktól nemigen számíthatunk sem megértésre, sem arra, hogy részt vegyenek a közös feladatok elvégzésében.
Ha tényleg mindent meg tudunk csinálni, amit ezek a pökhendi ficsúrok ránk kiszabnak, akkor igazán semmi szükségünk nincs is már őrájuk.”