„Sokan élnek mégis abban a tévhitben, hogy az európai, illetve a magyarországi klasszikus bal- és jobboldal felosztású politika működik Amerikában is. (Megjegyzem, már Európában sem egyértelműek az ideológiai besorolások.) Ebből pedig hamisan arra következtetnek, hogy a demokrata párti Obama pusztán az Orbán-kormány eltérő világnézete miatt táplál politikai ellenszenvet irántunk. De ez nem igaz.
Az Egyesült Államokban kétféle anyagi érdekcsoport irányítja (sokszor bábként) a szövetségi kormányt, a külpolitikát és az elnököt is. Az egyik, amelyik a befektetésekből és a termelésből él, és amelynek ezért a stabilitás az érdeke. A másik pénzügyi érdekcsoportot pedig azok a családok (oligarchák) teszik ki, akiknek a háború az érdekük. Ugyanis a fegyvergyártásból és az újjáépítésből húznak busás hasznot. Nos, a »jó amerikai elnök« mindig is igyekezett ezen érdekcsoportok között »egyensúlyozni«. A különbség csupán annyi volt az elmúlt két és fél évtizedben, hogy amíg a republikánus politikusok anyagi támogatói között több volt a »háborúpárti«, addig a demokratákat inkább a »befektetésben érdekeltek« látták el »tanácsokkal«. És mily meglepő, az amerikai politikafilozófia is ezeket az utakat járta, és járja ma is. Ahogy azt a celeb-filozófus Fukuyama egyébiránt helyesen le is írta az Amerika válaszúton című könyvében: a neokonzervatívok (republikánus politikusok tanácsadói) külpolitikájukban a nyílt beavatkozást pártolják. Hisznek abban, hogy gazdasági és a »morális célok érdekében gyakorta szükséges az erő – kifejezetten az amerikai erő alkalmazása«. Míg a »liberális internacionalistákat, akik az erőpolitika teljes meghaladásában, továbbá egy jogon és egy intézményrendszeren alapuló nemzetközi rend eljövetelében reménykednek«, inkább a jogi úton való politikai nyomásgyakorlás jellemzi. Más kérdés – és ezt Fukuyama »elfelejti« az egyébként politikailag a demokraták felé orientált véleménykifejtése során megjegyezni –, hogy a demokrata nyomásgyakorlás mellett szükségszerűen megjelenik a titkosszolgálati aknamunka is.”