„Csak most látom igazán, hogy mennyit »romlott« mostanság a magyar nyelv. A mi, saját, nemzeti anyanyelvünk! A hétéves nagyfiam olvasni tanul. Abban a korban van. S bármerre járunk-kelünk, értetlenségét fejezi ki a lépten-nyomon arcunkba köpött idegen szavaktól.
Mi már megszoktuk. A gyermek még nem, hisz most ismerkedik az írás-olvasás rejtelmeivel, ami a civilizációs fejlődés egyik (ha nem a legnagyobb) „találmánya”. (Legalábbis én hiszek a szó erejében!) S most, mintha visszafelé fejlődnék. A germanizmus (mikor minden főnevet nagybetűvel írunk), vagy a milliónyi angol kifejezés az életterünkben – egyre inkább rombolja anyanyelvünket. Szerintem.
Elfogadom, hogy nyitottnak kell lennünk más kultúrák felé. Elfogadom, hogy idegen nyelveket kell tanulnunk és használnunk. Nekünk, magyaroknak, még inkább fontos, hogy megértessük magunkat a barátkozó, vagy az éppen ellenségeskedő nemzetekkel. Hisz jó kétszázötven éve egy Herder nevű filozófus megjósolta, hogy a magyar nyelv elveszik majd a »szláv tengerben«… (Szerencsére, illetve jeles nyelvújítóink munkálkodásainak hála nem így történt.)
De nem fogadom el, hogy közterületeken csupa-csupa idegen nyelvű kifejezésekkel találkozzam!”