Amikor a baloldal szajházik

„»A nemzeti szajhaverseny dobogós helyezettjei« kommentárral tette ki a Facebookra Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Vajna Tímea és Rogán-Gaál Cecília képeit Lovas Zoltán újságíró, a DEKA alapítója. Egyebet nem is fűzött hozzá, de hamarosan mégis törölte a kontentet – bár a lájkok szép számban érkeztek rá, a Feminfo printscreenje szerint két óra alatt több mint hetvenen díjazták így az említett hölgyek ribancozását. A kommentek közt is a Lovassal való egyetértés volt a jellemzőbb: csak néhányan jegyezték meg, mennyire ízléstelen és elfogadhatatlan az újságíró eljárása. Magam egy közös ismerősünk oldalán – ahol Lovas eldicsekedett posztjával – jegyeztem meg ironikusan, milyen nőbarát poszt is lett ez, mire Lovas nemes egyszerűséggel letiltott a közösségi oldalon.

Ez is jellemző egyébként a szabad szólás harcos védelmezőire – de nem kívánok Lovasnál leragadni, főleg, hogy azóta kiderült: a Demokratikus Kerekasztalt is el kényszerült hagyni, miután Ferge Zsuzsa szerint többen azt is megkérdőjelezték, egyáltalán miért tagja a szerveződésnek. (Mondjuk ez is szép, tekintve, hogy ő volt a DEKA egyik kitalálója, és sejthetőleg rajta kívül nem is sokan hittek igazán ebben a nem túl jól megszervezett, kaotikus valamiben.)

De Lovason túllépve mondhatjuk, hogy hozzáállásával nincs egyedül a Fidesszel szemben álló oldalon. Bár jobbára a mostani kormánypártokat szokás vádolni nőellenességgel – nem is alaptalanul -, de napról napra láthatjuk, hogy a Fideszt nem kedvelőknek sem kell a szomszédba menniük egy kis ribancozásért, ha épp a másik oldalra sorolt személyről van szó. Lovas kiszemeltjein túl kapott már ilyen megjegyzéseket kommentekben és a nyilvánosságban Selmeczi Gabriella, Orbán Ráhel, Csontos Sandra is – hogy csak néhány példát említsek azok közül, akik egy része még csak nem is politizál, nem gyakorol közhatalmat, de sokszor még élesebb kritikákban van része, mint a tűzhöz közelebb álló embereknek. Elég csak összeszámolnunk, tíz királykisasszonyozásra és ráhelezésre hány olyan komment jutott, ami inkább Tiborcz Istvánt kritizálta – vagy hány olyan megszólalás volt, amely nem a nőiségükön keresztül próbálta támadni a fent nevezett hölgyeket. De egyébként itt említhetjük még azokat a sosem bizonyított pletykákat, melyek szerint bizonyos vezető politikusok bántalmazzák feleségeiket: ezek jellemzően megragadnak pletykaszinten, pedig ha valóban igazak lennének, annak súlyos következménye kellene legyen. Ha viszont nem igazak, akkor ez is csak az érintett nők megalázásának mondható.

Gyakran hangoztatott, jogos vád a kormánnyal szemben, hogy nem biztosít kellő teret női képviselőinek, nem engedi őket érvényesülni, és általában is csak azt várja a nőktől, hogy jó családanyák legyenek, szakmai sikerekre pedig ne nagyon áhítozzanak. De mit várhatnak a fideszes hölgyek akkor, amikor valójában össztársadalmi jelenség a nők alábecsülése, amikor a baloldalon épp úgy nagy számban láthatunk ilyen megnyilvánulásokat, mint amilyen most Lovas Zoltáné volt? Így legyen aztán női főpolgármester-helyettese is Budapestnek, mikor az első nagyobb interjúja után a megszólalásait érintő jogos kritikák mellett az egyik első vád az, hogy biztosan nem hozzáértése miatt került ebbe a pozícióba?

Nemcsak a fideszeseknek kellene már visszavenniük nőellenességükből.”