„Tokaji borral rengetegen foglalkoznak. Miből gondoltad, hogy te majd valami mást tudsz csinálni?
Amikor belefogtam, megfogalmaztam magamban egy alapgondolatot: a legjobbat akarom csinálni. Mindent annak rendeltem alá, hogy ami az én kezemből kerül ki, mint Balassa-bor, az a hely és az évjárat adottságait figyelembe véve a lehető legjobb legyen. Ez volt a cél, és ehhez továbbra is ragaszkodom. (...)
Hogyan tudtál betörni a piacra?
Az első három év nagyon érdekes volt. Volt egy állásom, mellette építgettem a saját kis pincémet, de egyáltalán nem gondoltam arra, hogy ebből egy gazdaságilag sikeres vállalkozást tudnék felépíteni. Az eltökéltség és a szándék azonban meghozta az eredményét, sikereket értem el, amelyek arra ösztönöztek, hogy vegyem az egészet egy kicsit komolyabban. Elkezdtem bízni magamban, de sosem bíztam el magam.
Meddig tartott ez a lendület?
Tudtam, hogy nehéz út lesz, hiszen viszonylag magas árral, és kevés palackkal indultunk neki és a magyar piac nem biztos, hogy vevő a 3000 forint feletti, száraz fehér borokra. Volt egy pont, egészen pontosan 2007 szürete, amikor majdnem ott tartottam, hogy felhagyok a borkészítéssel. Az utolsó pillanatban azonban egy találkozás mindent megváltoztatott.
Egyetlen találkozás? Kivel?
Korán reggel a Szt. Tamás dűlő tetején elakadtam, és picit ideges lettem, amikor megállt mellettem Szepsy István, a tokaji borvidék legnevesebb alkotója. Egy órát beszélgettünk, majd később, amikor bent álltam a sorban, ahol az aszút kellett leadni, elkezdtem visszagondolni a szavaira és rájöttem, hogy semmi másról nem beszélt, csak a jövőről és a terveiről. Szégyellni kezdtem magam, hogy ő a hatvan évhez közeledve még mindig arról beszél, mi lesz a következő húsz évben, én pedig három év után fel akarom adni, mert nehéz. Ekkor döntöttem el, hogy folytatom és komolyabban belevágok.”