„A »saláta«-törvénykezés napjaink jellemző megoldása. A tartalomra sokszor nem is utaló cím örve alatt, nem egyszer ad hoc igények, pillanatnyi ötletek alapján lapátol össze tücsköt-bogarat a törvényjavaslat benyújtója. Nem csoda, hogy sok a hiba az elfogadott törvényekben. Ilyen »hiba« a napkollektorok után kivetett környezetvédelmi termékdíj is, amelyről a Parlament egy negyvenegy törvényt módosító, százötven oldalas előterjesztés alapján döntött november 18-án. Egy kis rosszindulattal azt is lehet mondani, nem is hibáról van szó, hanem hazárdírozásról: »hátha elcsúszik«. A vitatott megoldás az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló négyszáztíz paragrafusból álló csomag, tizenötödik mellékleteként került elfogadásra, »fotovoltaikus panelnek« álcázva (ez erősíti a szándékosságot). Így az ellenzéket hibáztatni, hogy nem fedezte fel ezt a kis turpisságot - eléggé nevetséges.
Ami a köztársasági elnök meakulpázását illeti ebben az ügyben, eléggé siralmas. Tény, hogy hibázott. Tény viszont az is, hogy helyzete nem könnyű. Sőt. Kijelenthető, minden adott ahhoz, hogy akkor se tudjon rendesen dönteni, ha akarna. Az alaptörvény szerint ugyanis a köztársasági elnök a megküldött törvényt öt napon belül aláírja, és elrendeli annak kihirdetését. Öt nap pedig nem lehet elégséges ahhoz, hogy lelkiismeretesen átnézze a hivatala ezeket a »törvényszörnyeket«. A köztársasági elnök persze, ha akarna léphetne. Visszaküldhetné az Országgyűlésnek ezeket a törvényeket, esetleg megkérdezhetné az Alkotmánybíróságot mi a véleménye ebben a kérdésben. Nem teszi, nem tette meg. Sőt. A költségvetési salátatörvény aláírásához három nap elégséges volt.”