Ezer korbács

„Némileg profán példázattal: amíg a városodban egy mecset van, az kuriózum, ha kettő, akkor kulturális sokszínűség, tucat fölött azonban már véget ér a rózsaszín tévésorozatokban sulykolt politikai nyitottság.

Angela Merkel tegnap a Bundestag ülésén elmondta, hogy Németországnak a keresztény-zsidó gyökerek mellett az iszlám is része. Azonban a kancellár kénytelen volt elismerni, hogy a németek nehezen emésztik meg ezt a megállapítást, hiszen ugyan »nem az iszlám ellensége«, de »nem a Koránnal nőttek fel«, és »bizonytalanok, tanácstalanok«. Idézzük még egy pillanat erejéig Merkelt: »Az kérdik tőlem, hogy melyik iszlámról van szó, és hogy lehet-e hinni abban az újra és újra elismételt mondatban, hogy az iszlámra hivatkozó gyilkosoknak semmi közük az iszlámhoz. Ezek jogos kérdések, fontos és sürgető, hogy az iszlám papság tisztázza őket.« S ez valóban így van. Az együttélés kétoldalú dolog, nem kell asszimilálódni, de be kell tudni illeszkedni. És valóban, az imámnak tisztázni kell a muzulmán vallás és az iszlamista terror viszonyát.

Azonban kétoldalú ez a történet más szempontból is. Nem csak a muszlim hitű bevándorló érkezett Európába, a »civilizált Nyugat« is elkezdte saját valós vagy reklámosított értékeinek exportját a muzulmán világba. A nyugati demokrácia erőszakos vagy piaci ráerőltetése egy másik, értékeiben és világlátásában nagyban eltérő kultúrára joggal okoz zavart sokak fejében. 

Végezetül visszatérve a korbácsos esethez. Szaúd-Arábia az Amerikai Egyesült Államok legfontosabb szövetségese a Közel-Keleten, ömlik oda a fegyver meg politikai támogatás. Washington elnéző az olajmonarchia egyes vezetői iránt akkor is, amikor nyilvánvalóan nekik köszönhető az Iszlám Állam látványos feltőkésítése. Geopolitikai és olajérdekből elnézik ezt is, mint ahogy félrenéznek korbácsoláskor is. Ezen is érdemes elgondolkodni, amikor felvetődik, hogy ki és hogyan tisztázza viszonyát az iszlamista terrorral.”