„Az új többség novemberben azért nem tudott létrejönni, mert nem volt koncepció a tüntetések folytatására, nem volt kimondott céljuk sem, de még ennél is fontosabb, illetve az előzőkből is következett:egyszerűen unalmassá váltak. Nem volt kreativitás, nem tudta megújitani magát a tüntetéssorozat. Nem tudta bevonni az embereket, bár aktivizálni aktivizálta őket, de nem tudta átadni a politikai cselekvés eszközeit és lehetőségét, nem tudott feladatot és politikai hatalmat ruházni az emberekre, és ezzel pontosan olyanná vált, mint az elmúlt 25 év politikája és pártjai.
De nem tudott új politikai teret se létrehozni. A tüntetések szónokai azt a médiateret használták, amit a Fidesz politikusai is. Nem támaszkodtak jobban a még független netes portálokra, nem hoztak létre kreatív információs hálózatokat, az utcai politizálás megrekedt a tüntetésekben. Így pedig szép lassan egy állóháború alakult ki a Fidesz kommunikációjával.
A jó hír ellenben az, hogy nem történt végzetes hiba, a tüntetések nem kifulladtak, hanem ellaposodtak, miközben a kiváltó folyamatok még mindig tetten érhetőek a társadalomban. Okos politizálással, jól kitalált rövid-, közép- és hosszútávú célokkal, még kialakítható az a politika, amely véglegesen meggyengítheti Orbánt, hosszútávon pedig ad esélyt egy jobb politikai működésére, de ehhez nem pártpolitikai célokat és elhasznált forgatókönyveket kell ráerőltetni a magyar társadalomra, amiből láthatólag (közvélemény-kutatások szerint) semmilyen eredmény nem érhető el, hanem végiggondolt és reális célokat kell kitűznie egy új politikának.
Ez nem jelenti azt, hogy a pártoknak ne lenne értelme a jelenlegi magyar politikában, sőt! Ki kéne találniuk végre milyen országot szeretnének, és ezt közölni is a választópolgárokkal, hogy ha egyszer tényleg odajutnánk, hogy leváltjuk Orbánt lehessen is kire szavazni.”