Kertész Imre durva állításai és a magyar sajtó ámokfutása

 „Pedig elég egy szikrányi józanság, hogy lássuk: ez így aligha történhetett meg. Most hagyjuk is, hogy milyen újság a New York Times - nincs az a megveszekedett kurzuslap és nincs az a félbolond újságíró, aki elmegy egy Nobel-díjas íróhoz, készít vele egy használható, izgalmas interjút, és nem közli, mert nem szerepel benne az a mondat, hogy Magyarország diktatúra. Vannak ismert és egyszerű módszerek az irányított, pártos, manipulatív tájékoztatásra, például ha csak az egyik fél képviselőit, vagy csak megbízható nyilatkozókat kérdezünk egy témában, vagy ha mindig ugyanarra hegyezzük ki a cikkeinket. Arra is láttunk már példát, hogy egy interjúból kihagyták vagy ki akarták hagyni az újság számára rázós részeket. Ahogy az is sokszor tetten érhető, hogy a nyugati lapokat az érdekli, amikor valami durvát írhatnak az Orbán-rendszerről. De hogy ki nem mondott szavakat cenzúrázzanak – ennek az állításnak eleve semmi értelme. (…)

Ha pedig mégis írunk cikket, legalább a legalapvetőbb szabályokra figyelhetnénk. Legalább minden második újságíró. Ezzel szemben a fentiek közül, úgy tűnik, egyedül az Index és a Népszabadság érezte szükségét, hogy meghallgassa a másik felet. Persze először ők is lehozták a cenzúra-vádat reakció nélkül, de az Index hozzátette, hogy ezzel egyidejűleg megkereste a New York Times szerkesztőségét (akik ezek szerint nem válaszoltak nekik?). A Népszabadság pedig az interjú fordítójával és az emlegetett amerikai újságíróval beszélt (lásd keretes írásunkat a cikk végén), tehát legalaposabban ők jártak utána az »ügynek«. Amúgy David Streitfeld azt nyilatkozta: »[Kertész Imre] azt mondta nekem, kimerítette a rossz egészségi állapota, illetve azt, hogy nem vesz részt a magyar közéletben vagy politikában." Streitfeld azt is közölte a Népszabadsággal: a beszélgetés során azt a szót, hogy "diktatúra, semmilyen formában vagy alakban« nem mondta ki.”