„Az Egyesült Államok ügyvivője, André Goodfriend úr már 2013 karácsonya előtt elkérte tőlem, persze »barátilag« azok nevét, akik a Sorsok Háza-projektben dolgoznak. Majd két héttel később szintén barátilag közölte velem, hogy nem mindenkinek a közreműködésével ért egyet. »Nem tudtam, hogy önnek egyet kell értenie« – válaszoltam, ugyancsak barátilag. Anglia nagykövete arról biztosított, hogy őfelsége kormányát nagyon érdekli a magyar holokauszt. Ami szép tőle, különösen annak fényében, hogy mialatt az európai, illetve a magyar zsidóság elpusztítása folyamatban volt, elődeit különösebben nem foglalkoztatta az ügy. (...)
Lázár János ígérete szerint a Sorsok Háza kiállítását »csak konszenzusos megoldással« fogják megnyitni, tehát csak akkor, ha a hazai és a nemzetközi zsidó szervezetek és legújabban a magyar holokauszt-túlélők, valamint »a tragédiát elszenvedők« vállalni tudják, illetve egyetértenek a »szakmaiságával«. Mi sem természetesebb, mint Heisler úr [Heisler András, a Mazsihisz elnöke] értelmezése, miszerint vétójogot kaptak a minisztertől a Sorsok Háza-projekt felett. Ezek szerint tehát egy mintegy kétezer embert képviselő vallásos szervezet: a hitközség fogja cenzúrázni a magyar kormány egyik fontos nagyberuházásának tartalmát. (...)
Lázár nem érti, hogy ezúttal az identitásunkról van szó. Nem a hatalmi praktikák, a háttérben megkötött biztonságos alkuk világáról, hanem elvekről, a hitről, mindarról, amire egész életünket és benne politikai közösségünket építjük. (...) Ha a politika a mindent átható cinizmusra és az elvtelenségre látszik lecsupaszodni, akkor megkezdődik a visszaszámlálás”