A stabilitás kormánya

„Nem a közöny mérsékelte tehát a választói aktivitást, mint azt az újból súlyos vereséget szenvedett baloldal sugallja, hanem mert az emberek többsége biztos a jobboldali kormányzás stabilitásában. A jobboldal kampányában az egyik legfontosabb elem (Orbán Viktor országjárása során nem véletlenül hangoztatta ezt annyiszor) éppen ezért az óvás volt a kényelemszeretettől, attól, hogy soha semmiben ne legyünk biztosak addig, amíg a győzelem nincs a birtokunkban. A politikus érthetően a kockázattól óv, az újságíró-értelmiségi azonban a néplélek felől is látja az irányulásokat, a viselkedésmódok változását. Ahogy arról is tudnunk kell, hogy a választói józanság sokszor azt diktálja, ha csak egy mód van rá, ne ellenzéki legyen az adott helységben a polgármester. Abban a két sorban, hogy Kossuth »ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni”, több van a magyar lelkiségből, mint öt vaskos tanulmánykötetben. Képzeljük csak el, hogy valami csoda folytán idén tavasszal a baloldal jutott volna kormányra! Akkor aztán „mindnyájan elmegyünk«, s nem 44,3 százalékos lett volna a részvétel, hanem mint 2006-ban, ugyanúgy megugrott volna jóval az 50 százalék fölé.

Tehát mi most már egy unalmas országban élünk? Ezt azért nem mondhatjuk. Vajon túlzott idealizmus-e azt kívánni, hogy most már a kormánynak, megerősödve az önkormányzati választások eredményével, még inkább arra kell koncentrálnia, hogy a legutolsó falu legszélső házában is érezni lehessen a pozitív változásokat? Nevezhetjük ezt az igényt akárhogyan: a jobboldal, ha négy év múlva újra nyerni akar, ennél a célnál nem adhatja alább.”