Újra egypártrendszer?

„A parlamentarizmus ezzel az elszánt törekvéssel szemben aligha jelenthet gátat. Hiszen ennek a kormányzatnak legelső ciklusában is hallhattuk, hogy a magyar parlament működőképessége nem függ az ellenzék jelenlététől. Sőt, a házelnök magas pulpitusáról korábban a megválasztott ellenzéki képviselők parlamenti szerepének nemcsak a szükségtelenségét, hanem káros voltát is kinyilvánította. Legutóbb pedig - természetesen az Országgyűlés tekintélyének az általa mindig hangsúlyozott megóvása érdekében - »dugulj el«-kijelentéssel nyugtázta az egyik képviselő hozzászólását. S amíg a kormány-kritika csak hellyel-közzel dugult el, addig - érthető módon - a kétharmados többség sem nyugtathatja meg az országot mindenestül birtokba venni kívánó igyekezetet. Mert ez a többség még messze van az ország kétharmadától, az egészétől meg még inkább.

Az igény tehát megvan az egypártrendszerre és a cél eléréséhez szükséges eszközök is egyre bővülnek. Ezért nem is lehetünk messze tőle.

Tudom jól, hogy a liberális attitűddel rendelkező értelmiségiek túlzásnak bélyegzik a párhuzamot, mert ők a végtelenségig cizellált módon képesek gondolkodni a demokráciáról, s talán a változás-változtatás reményét is fönn akarják tartani egy olyan helyzetben, ahol minden kormányzati törekvés ellenére a kritika mégsem dugult el hiánytalanul. Képesek a halkuló hangokra is felfigyelni. De még nekik is nehéz, egyre nehezebb a demokrácia feltételrendszerének romhalmazából rátalálni azokra a használható elemekre, amelyekre megalapozottan hivatkozhat a kibontakozás lehetőségeit kereső ember.”