„A közös munkanélküli biztosításra – amely nézetem szerint a legjobb megoldást jelentené – a német Sebastian Dullien és más szakértők részletes modellszámításokat végeztek már, és ezeket az Európai Bizottság és független agytrösztök (például Bertelsmann Stiftung) több alkalommal vitára tűzték. A következő lépés az, hogy a tagországok miniszterei tárgyaljanak erről az opcióról – ez júliusban, a Milánóban rendezendő informális tanácsülésen történik majd meg.
A Dullien-modell lényege a ciklikus és strukturális munkanélküliség szétválasztása, és az előbbi által érintettek közös fedezet alatt történő, EU-szintű minimumot megszabó támogatása. Tehát például a közös alap finanszírozná az elvesztett jövedelem 40 százalékát 6 hónapig. Természetesen a tagországok saját hatáskörben ezt kiegészíthetik egy jóval magasabb helyettesítési szintig, és jóval tovább, mint fél év. (...)
A javaslat nem arról szól, hogy az EU-együttműködés öncélúan, a »több Európa« jelszavával újabb területre kiterjedjen. Arról van szó, hogy egy már létező rendszerben (közös valuta) kiküszöböljük a súlyos anomáliákat, kijavítsuk a rendszerhibákat. Azok a tagállamok, amelyek az elmúlt években kiszolgáltatottnak érezték magukat, autonómiájukban megerősödnének. Azok az országok, amelyek másoknak pénzügyi segítséget nyújtottak, az ad hoc, nem európai szereplőkkel végrehajtott beavatkozás helyett egy szabályalapú rendszerben, jobban áttekinthető módon tarthatnának biztonsági hálót.
Azt is fontos megjegyezni, hogy egy munkanélküli biztosítási rendszerben nincsenek egyirányú utcák. A konjunktúra és a munkanélküliség alakulásától függően az egyes országok hol nettó befizetői, hol nettó kedvezményezettjei lennének a rendszernek.”