„Nem látjuk Európát civilben, fésületlenül, fiatalosan és izgalmasan. Főleg, ha nem is akarják velünk láttatni, nehogy rokonszenvet ébresszen. Európa unalmasnak tűnik, bürokratikusnak és élettelennek.
De Európa nem ilyen, nem csak ilyen. Európa civil világa zajong, beleszól, túlkiabálja a bürokratákat. Hátsó szándékaik vannak azoknak, akik csak az Unió hivatali oldalát mutatják meg nekünk, az akácokat is gyanúsnak találó vaskalapos bürokratákat. Azt akarják, hogy az európai együttműködést szükséges (vagy éppen szükségtelen) rosszként ismerjük meg, olyan képződménynek, ami kalodába zárna minket. Lövése sincs az unortodoxiáról.
Hiába, Európa idegen. A paprikánk csípi a torkát, a borunkat kémcsövekben vizsgálná, még azt se hagyja, hogy adómentesen bepálinkázzunk, pedig így mennyivel jobban esik! Nincs fantáziája, elképedve figyeli, hogy a mi miniszterelnökünk a szemét összecsippentve kétféle módon beszél. A sok fafejű hivatalnok ott, Európában, nem érti a tréfát. (...)
Pedig Európában nem a hivatalok, hanem a civilek a fontosak. A hivatalok az ő szolgálatukra valók, és ha túlságosan pöffeszkedni kezdenek, civil kritika zúdul rájuk. Na, ezt aztán végképp nem szeretné importálni a magyar kormány. Még hogy kritika? Még hogy civilek? Ez a rezsim a civileket is maga nevezné ki, akik vezényszóra gyülekeznek, tapsolnak, majd hazamennek.”