Drága barátaim, megint házhoz megyek a pofonért
Én nem akarok egy pukkancs, sértett, nárcisztikus, hazudozós, bosszúálló, populista elnököt.
Rossz érzés végignézni egy legenda kimúlását, egy bálvány darabokra hullását. Mert ami Tőkés Lászlóval, a temesvári forradalom hősével történik, az a vég. Dicstelen, szürke, szomorú vég.
„»Egyedül a Fidesz és a KDNP szövetsége képviselheti méltón a nemzetet Brüsszelben, Strasbourgban, az Európai Unióban« mondta egy miskolci kampányrendezvényen a Fidesz lista harmadik helyén induló volt református püspök. Szavait a »mintegy 150-200 ember lelkes tapssal fogadta«, derül ki a tudósításokból, de ha nem váltotta volna aprópénzre magát és politikai hitelét, egy arénát meg tudna tölteni, bárhol, ahol magyarok élnek. De nem tud. Azért kellett őt Magyarországra, Fidesz-listára kimenteni, mert Erdélyben talán már 200-an sem tapsolnak neki. Hiába toltak alá pénzt, paripát, fegyvert, nemzeti tanácsot s két pártot is, erre az európai parlamenti választásra már annyi biztos támogatottsága sem maradt, hogy legalább az induláshoz szükséges aláírásgyűjtést megkockáztatható legyen.
Így múlik el a világ dicsősége, s válik hirtelen nemzeti listává a Fidesz listája! A volt püspök nyilvánvalóan hálás, hogy ilyen szépen megideologizálták kudarcát, s megmentették a nyilvános leégéstől, de azért nem lehet könnyű neki mindezt megemészteni. Főképp, ha annak is tudatában van, hogy eszközzé vált jótevője kezében és nevetségessé egykori tisztelői szemében. »Ezt a Magyarországot akarom látni mindörökké« - jelentette ki Tőkés. Mi nem. Mindörökké, ámen.”