„A kavarodásnak köszönhetően volt alkalmunk megbizonyosodni arról, amiről eddig csak megbízhatatlan, Felcsútról kicsempészett szamizdatokból lehetett tudni: az ország vezetőjének háza tényleg közvetlen szomszédja a stadionnak. Ahogy az ilyen épületek esetében lenni szokott, semmi nem utalt arra, hogy a felújított parasztházat bárki használná. A porta szépen rendben volt tartva, két gépkocsi is állt bent az udvarban, azonban emberi életnek nyoma sem volt.
Nem úgy a stadion körül, ahol mindenhol tinédzserkorú futballistákba botlottunk. Mindannyian az ilyen elzárt közösségekben megszokott módon nyugati ruházatot és hajviselet igyekeztek hordani, kifejezetten sikertelnül. Ők a nagy stadion körüli számtalan kisebb-nagyobb műfüves pályán edzettek, mivel a stadion majd húsvéthétfőn, pap által felszentelni készült épületében még nem léphetnek a gyepre.
A stadiont eredetileg a magyar hatalom kedvenc építészének kellett volna terveznie, ám mivel ő 2011-ben meghalt, az épületet egy tanítványára, Dobrosi Tamásra bízták. Szemben a Magyarországon a hatalom által mostanában emelt épületekkel, erről a stadionról elmondható, hogy koherens gondolat van mögötte. Az épület közelről egyáltalán nem olyan nyomasztó, mint a levegőből, és legfontosabb tere, maga a pálya és körülötte a lelátók egyáltalán nem néznek ki rosszul. Megbízhatóan hozzák azt a színvonalat, amilyet egy francia kisváros kultúrházától el lehet várni.
Legfeljebb azzal lehet vitatkozni, hogy a Makovecz Imre által favorizált organikus építészetet, aminek alappillére a harmónia a környezettel és a tradíciókkal, hogy lehet összeegyeztetni egy magyar falu szélére épített, az ott lakók számára teljesen felesleges, a hivatalos adatok szerint is több milliárd forintba kerülő, értelmetlen stadionszörnnyel.”