Hitet, bizalmat! – Mandiner négyévértékelő XXVII.

A választás előtti utolsó héten a Mandiner különböző irányultságú, meghatározó magyar véleményformálókhoz fordult; rövid, tömör válaszokat kérve tőlük egy kérdésre: hogyan értékelik a 2010-2014 közötti ciklust? Válaszaikat a napokban közöljük.

*

Babarczy Eszter: Hitet, bizalmat!

Kezdődött a NENYI-vel, végződött a Nyelvstratégiai Intézettel.

A Fidesz és apologétái mindig hangsúlyozták, hogy önbizalom kell a magyarnak. Jövőkép. Hit az együttműködésben, bizalom az ország iránt. Jól látják. Hit és bizalom nélkül nincs se demokrácia, se jogállam, se kapitalizmus, se szolidaritás. Pozitív nyelv nélkül nincs pozitív gondolkodás, és a pozitív gondolkodás az önmanipuláció nagyon hasznos formája.

Gyakran felemlegetik azt is, hogy a baloldali „nihilizmus” és „cinizmus” nem képes pozitív nyelven szólni. Ebben is igazuk van. A „Kormányváltás" nem pozitív jövőkép. A „helyreállítjuk” pedig per definitionem visszafelé mutató nyíl.

Az állami pozitivitás-termelés azonban nem egyszerű. Ha bizalmat keltő intézmények, reményt keltő társadalmi mobilitás és büszkeséget nyújtó szellemi teljesítmények támogatásával kívánják elérni, akkor nem lesz meg egy cikluson belül a politikai haszna. Meg kell támogatni propagandával.

Első kormányzási ciklusukban, még Wermer András tanácsait követve, valóban pozitív tartalmú, a nagy magyar szellemi teljesítményeket dicsérő propagandát folytatott a Fidesz, és megbukott vele. Wermer ki lett rúgva.

2010 és 2014 között Habony Árpád álmodta az álmot és ügyesebb eszközt talált:  az együttműködően szolidáris és szeretően optimista nemzeti gyűlölködést.

Carl Schmitt (az orbáni együttműködés ideológusává nőtt Lánczi András egyik kedves szerzője) szerint ellenség nélkül nem is lehetséges politikai közösség. A gyűlöletet ezért a baloldal is szívesen előszedi (főként nácizás és diktátorozás formájában), és a kispártok sem tudnak meglenni nélküle. A legtöbb magyar közéleti értelmiségi és publicista komcsizik, libsizik vagy nácizik; talán különben üresnek és elveszettnek érezné magát. Magyarország ezeréves történelmében mindig utálni kellett valakit: ha szó érné a ház elejét, beszólunk valaki másnak.

Az igazi újdonság, hogy az elmúlt ciklusban a Fidesz a gyűlöletet a siker és a szolidaritás nyelveként,  receptjeként, és mind gyakrabban pótlékaként adta el. Legutóbb pedig, és ez tényleg a nyelvstratégia csimborasszója, szeretetként.

El sem tudom képzelni, mi lesz a következő ciklusban, ha kormányra kerülvén, mint Orbán ígéri, a keresztény értékeket helyezik előtérbe.

A NENYI és a Nyelvstratégia vicces. Ha beleírják a Btk.-ba, vagy akár az Alaptörvénybe, majd álnéven és külföldi szerveren szarja le a magyar. A magyar nyelv oly kiforgatása és átalakítása (ezután miniszterelnöki felügyelet alatt), amelynek segítségével pozitív érzelmi töltetet kap az utálat, a beszólás, az ellenségképzés és a bűnbakkeresés, nem vicces, viszont káros. Amúgy is a legsikertelenebb közép-európai országok közé tartozunk, és ez a ciklus végképp bebetonozta a sikertelenség fő okait: az általános bizalmatlanságot, a patronázsra hajtást.

A szerző eszme- és művészettörténész, szerkesztő, egyetemi oktató.