A miniszterelnök

„Kinézek az ablakomon és kicsit csibészes, de érett mosolyát látom. Nem igazán nevet, nem mutatja közben a fogait, csukott szája amolyan csendes mosolyra húzódik. Arca két oldalán a ráncok egy érett, sokat tapasztalt férfi gondoktól megviselt ábrázatát idézik, igaz, egy kis párnácskával, de ötvenesen melyikünknek nincs ilyen? Ez is arra utal, hogy ő egy közülünk. És a tekintete, majd elfelejtettem! A szája sarkában bujkáló mosollyal párhuzamosan kicsit felszalad a szemöldöke, ettől olyan biztató a nézése. Hála az ügyes fotográfusnak, oda néz, amerről rátekintünk. Követ a szemével. Akárhol állunk, ő ránk néz. Lát minket. Így jó, hiszen ő a miniszterelnök.

Magyarország miniszterelnöke. Nem az, aki 2002-ig kormányfő volt, aztán már nem, mert mást ültetett a nép a székébe, hanem az, aki a MINISZTERELNÖK. Így, csupa nagybetűvel, mert az emlékezetes 2010-es fülkeforradalom óta ez a tisztség őt illeti meg. A plakát is arra figyelmeztet, hogy illik megtanulnunk: mindenféle időintervallumra utaló jelző nélkül kell használnunk. Helytelen szókapcsolás mondjuk így emlegetni: »Magyarország jelenlegi miniszterelnöke«. Az sem állja meg a helyét, hogy »Magyarország leendő miniszterelnöke«. A múlt időt - »Magyarország volt miniszterelnöke« - leírni is csak félve merem. Ő Magyarország miniszterelnöke. A jelenlegi. A jövőbeni. Az örökös. Amíg ez a cím létezik, az övé. Őt illeti a titulus.”