Az európai külpolitika tévelygései

„Világosan látni kell, hogyha Európa az új ukrán kormány segítségére siet, behatol Oroszország érdekzónájába. Hiába akarja az eseményeket befolyásolni, komoly nyomást gyakorolni nem tud. A gazdasági szankciók visszafelé sülhetnek el. Ezen túl még hamis illúziókat is ébreszt az ukránokban, és csalódást okoz nekik, ahogy mi is kiábrándultunk 1956-ban a Nyugat távolmaradása miatt.(...)

Az európaiak (és az amerikaiak) a nemzetközi jogra hivatkozva érvelnek Ukrajna határainak sérthetetlensége mellett. Sajnos a nemzetközi jog sokszor csupán az erőviszonyokat tükrözi és az érdekeket fedi. Ukrajna a határait Hruscsovnak köszönheti, aki a Szovjetunión belül rajzolta meg 1954-ben azokat a belső adminisztratív határokat, melyekből államhatárok lettek. A demokrácia szelleméhez a „népek önrendelkezési joga” és a népszavazás (így került vissza Sopron Magyarországhoz) sokkal közelebb áll, mint a mai status quo, mely szerint jelentős kisebbségek vannak az ukrán nacionalizmusnak kiszolgáltatva. Tragédiát jelentene-e ha a kisebbségek lakta terület (az orosz-többségű Krím) leválna Ukrajnáról?

Lebegjen előttünk Bosznia-Hercegovina példája. Jugoszlávia szétesése következtében a nemzetközi diplomácia az Egyesült Államok kezdeményezésére bosnyákokból, horvátokból, szerbekből egy mesterséges életképtelen országot kovácsolt össze (Daytoni egyezmény, 1995) anélkül, hogy a népet megkérdezték volna. Ezzel szemben, Koszovo önálló utat követett. A fölvázolt helyzetben Magyarország szerepe mint az európai külpolitika részese különösképp kényes. Kezét megköti az a tény, hogy Kárpátalján tekintélyes létszámú magyar kisebbség él. 

Ha jól értelmezem a dolgokat, a magyar külpolitika támogatja az olyan ország uniós csatlakozását, melyben jelentős magyar kisebbség él. Így van ez Szerbia esetében. Ez teljesen érthető, hisz ha a törekvés megvalósul, nemzettársainkkal immár ugyanazon az állam fölötti közösségen, az Európai Unión belül élünk. De változtat-e ez a tény sorsukon? Mint a szlovák és a román példa mutatja az EU-hoz való tartozás jelent előnyöket, főleg a mozgásszabadság terén, de a gondokat nem szünteti meg. Szlovákiában és Romániában magyarnak lenni továbbra is hátrányokkal és diszkriminációval jár. Ennek eltűnését csak hosszú távon, a mentalitások megváltozásától lehet remélni.”