„Napjaink egyik legmeghatározóbb és talán leghíresebb zeneszerzőjeként él a köztudatban. Milyen felelőséggel jár egy ilyen státusz?
Ezek nagyon szép címek, amiknek a súlya szerencsére nem nyomja a vállam. Egyszerűen sosem gondolok rá, így ez a felelősség – ha létezik is egyáltalán – rendkívül korlátozott. Az igazat megvallva, még most is inkább szeretek magamra úgy gondolni, mint fiatal zeneszerzőre, aki még bőven a szárnyait próbálgatja. Ezt általában persze megmosolyogják, pedig komolyan így érzek.
Tizenöt éves korom óta írok zenét, de ezt nálunk, Amerikában valahogy már akkor sem támogattuk és most sem támogatjuk eléggé: huszonkét évesen ugyanúgy rendes állásom volt, mint bárki másnak és csak a munkaidő végeztével volt alkalmam leülni a zongorához. Tehát elég sokáig zenéltem úgy, hogy gyakorlatilag egy fillért sem kerestem vele. Rengetegen ismertek engem, mondhatni híres voltam, de pénzem soha nem volt. Ironikus, főleg, hogy mióta csak zeneiparról beszélünk, mindenki azzal törtet, abba kapaszkodik, hogy híres és gazdag szeretne lenni.