Népszavazás, de miről?

„Ellenzéki körök megingathatatlan meggyőződése, hogy az új választási rendszer komoly versenyelőnyt jelent a kormánypártoknak. Nekik jelentem: az új baloldali egyezség azt jelzi, hogy az ellenzék képes volt alkalmazkodni az új szabályokhoz, s technikai szempontból tökéletes megoldást választott. (Volt rá ideje, nem úgy, mint a jobboldali ellenzéknek 1994 őszén, amikor az MSZP–SZDSZ-koalíció közvetlenül a voksolás előtt írta át teljesen az önkormányzati választási törvényt.) A közös jelöltállítás az egyéni körzetekben, a közös lista és miniszterelnök-jelölt elvileg a legjobb megoldás; nem a Fidesz, nem a választási szabályozás tehet arról, hogy az összefogás bejelentését nem követte fordulat. Nem a formával, a tartalommal van a baj. Azzal, hogy a baloldalon elmaradt a megújulás. A 2010-es történelmi vereség óta alig hallani új gondolatokat, alig látni új és hiteles arcokat. Talán ezt is érzékelte a cinikus hatalomtechnokrata politikusból cinikus értelmiségivé vedlett Magyar Bálint, amikor meghirdette: ne törődjön a szakpolitikai finomságokkal, csak fogjon össze az ellenzék. Orbán Viktor leváltása maga a program. Felmutatható kormányképes alternatíva, a választók tömegeit a személyes kisugárzásával mozgósító vezető hiányában az országgyűlési választást az Orbán-rendszerről szóló népszavazásként értelmezi az ellenzék. Ám a baloldali összefogás tablója a Fidesz kezébe is hasonló fegyvert ad: ha valakinek kevés mondjuk a rezsicsökkentés sulykolása, még mozgósítható lehet a Gyurcsány-korszak visszatérését megakadályozó népszavazásra.”