A világ 10 legfontosabb problémája 2014-ben

„9/ A posztmodern értékek térhódítása. Az 1960-1970-es években zajlott le Észak-Amerikából és Nyugat-Európából kiindulva egy mélyreható és gyors kulturális metamorfózis, mely először a fiatalság körében vert gyökeret, majd az idősebb generációkra is átragadt és a határokat is akadály nélkül átlépte. Ennek a mozgalomnak a középpontjában az Én szabadsága áll. Az egyéni jogok egyre újabb tereken érvényesülnek, még a közösség jogai rovására is. A szexuális élet korlátai leomlanak, a családok egysége egyre gyakrabban bomlik föl. A mozgás, az új keresése, a változás – a hűség, az állhatatosság, a megbízhatóság kárára érvényesülnek. Az élet és a halál manipulálhatók. A tudomány hatalma megengedi, hogy új életet »gyártsunk«, megfogamzott életet vessünk el (abortusz), az élet végét »megkönnyítsük« (eutanázia), a géneket megváltoztassuk, saját magunk határozzuk el, hogy nők, férfiak vagy mások legyünk.

Ez a posztmodern szemlélet és gyakorlat mellőzi az erkölcsi kérdésfölvetést. Nem az érdekli, hogy valami jó és helyes, hanem, hogy kivitelezhető-e, hasznos-e, hozzájárul-e az egyén kibontakozásához.

Jogosan meg lehet fogalmazni azt a gyanút, hogy hosszú távon nem lehet a társadalmat a posztmodern értékekre építeni, mert azok nem biztosítják az emberi együttléthez szükséges összetartó erőt, és dekadenciához vezetnek.

10/ Az értelemadás válsága. Minden nagy civilizációnak megvannak az »értelemteremtő«, »értéktermelő« alakjai és intézményei: hitvallások, egyházak, egyetemek, filozófusok, bölcsek, művészek, tudósok, stb. Ők adnak választ olyan örök kérdésekre mint »mi végett vagyunk a földön?«, »hogyan boldoguljunk életünkben?«, »van-e halálon túli lét?« stb. Sajnos nem ismerem eléggé a buddhizmus, az iszlám vagy a konfuciusi filozófia helyzetét ahhoz, hogy meg tudnám ítélni, mennyiben teljesítik értelemadó szerepüket. A marxizmus megszűnt mértékadó világnézet lenni.

A kereszténységnek egyetemes hivatása van (»tanítsatok minden nemzetet«). Vonzóereje Európában megcsappant, az emberek látóhatára a földi életre szűkült össze. Másutt azonban élénk maradt. Nagy hátrány származik abból, hogy a kereszténység nem egységes, hanem több felekezetre szakadt. Igaz, hogy megindult az egyházak közötti ökumenikus mozgalom, de ez lelassult. A főleg dogmatikai és szokásbeli különbözőségek még nehezen leküzdhető akadályokat képeznek. Az előrehaladás itt is csak évtizedes vagy évszázados távlatokban várható.”