Tessék mondani, ez már a világháború?
Joggal teszi fel a címbeli kérdést egyre több újságolvasó.
Az a masszív orosz- és Putyin-ellenesség, amely egyre inkább eluralkodik a magyar ellenzéki féltéren, szerintem egyrészt nem teljesen indokolt, másrészt - és rövid távon ez a fontosabb –, bizonyosan nem szolgálja a választási sikert.
„A megújuló energia és az energiatakarékosság elkötelezett híveként személy szerint alapvetően más, zöld és fenntartható energiapolitikában hiszek. De akit eddig nem zavart, hogy a teljes magyar földgáz és kőolaj fogyasztás nagy többsége Oroszországból érkezik, s azzal sem foglalkozott sokat, hogy a villanyáram negyven százalékát Paks termeli meg, annak részéről elég álszent dolog a bővítés kapcsán most »orosz gyarmatosítással« rémísztgetni a társadalmat. Ha a paksi bővítés rossz, akkor hazai, környezeti és gazdasági okok miatt az. Ha pedig a szerződés kijavítható, akkor az ellenzéknek erre, és nem demagóg hangulatkeltésre kell törekednie.
A sokat emlegetett Orbán-Putyin párhuzamot is erőltetettnek érzem. Egyrészt Orbán múltja mindenképp demokratikusabb, mint Putyiné. Másrészt viszont Putyin erős nagyhatalommá fejlesztett egy széteső, az összeomlás szélén tántorgó országot, közel kétszeresére növelte a GDP-t, és széles tömegeket viszonylagos jóléthez juttatott. Orbán alatt viszont Magyarország demográfiai, gazdasági helyzete és nemzetközi presztizse jelentősen romlott. Arra pedig, hogy a milliós, nagyobbrészt idősebb szocialista törzszavazókra hogyan hat az egyes liberális hangadók által erőltetett »Orbán-Kádár« párhuzam, gondolni sem merek. Csak remélni lehet, hogy el sem jutnak hozzájuk efféle badar agyszülemények.
A putyinozás, kádározás, az oroszellenesség és hasonló, az ellenzéki szavazóréteg számára megosztó, vagy tökéletesen érdektelen témák helyett érdemes lenne a következő hetekben koncentráltan csak azokról a témákról beszélni, amelyek miatt fontos és érdemes a változásra szavazni.”