Hajrá, kisfiú!

„Kész vagyok megfogadni Kerényi főszerkesztő úr intelmeit, amelyeket az új kormánypárti folyóirat, a Magyar Krónika szerzőihez intézett. Pláne, hogy azt is tudom, hogy a folyóirat indítását maga a miniszterelnök szorgalmazta, sőt, »megalkotásában – mint szerző – személyesen maga is közreműködne«. A külcsín méltó lesz a belbecshez: vastag, merített papír, az Alaptörvény díszkiadását formázó méret. A példányok többségét ingyen osztják ki a könyvtáraknak, az iskoláknak és az állami vezetőknek. Úgy kell az utóbbiaknak, de hát a szép stallumot néha meg is kell szolgálni, különben is a kiválasztott kör olvasnivalóval ellátása haladó hagyomány. Én még emlékszem a C-betűjellel ellátott zöld MTI-bizalmasra.

A folyóirat mottója majdnem megkönnyeztetett: Keresd a jót!(...)

De most jön az igazán felvillanyozó jelenet, a megírandó öröm. Orbán ellátogat a helyi óvodába. Ötgyerekes apukaként nyilván ért a gyerekek nyelvén, így magabiztosan szóba elegyedik az egyik, a délutáni alvásból felriadó kisfiúval, aki egy plüssnyuszit szorongat. »Mutasd már meg a nyuszidat, hadd nézzem!« A bátor ovis – számos történelmi tapasztalat lenyomatát őrizve génjeiben – kirántja a miniszterelnöki kezekből a nyuszit. Mire Orbán, kissé meghökkenve: »Hé, barátom, nem veszem el!« Ajjaj. Ilyenkor kell csak igazán elkezdeni aggódni. De csak bámulni tudom a kisfiú helyzetismeretét. Anélkül, hogy tudhatott volna mondjuk Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi tevékenységéről, jogok, járandóságok, bérek elvételéről, a kenyér, a szabadság és a jövő megrövidítéséről, a megnyugtatónak szánt »nem veszem el« szavakra csak még szorosabban markolja a nyusziját. Szemben annyi felnőttel, ő nem adja, megvédi a jogait. Lehet, majd azt sem hagyná, hogy átírják a történelemkönyvét, poroszos szigorral egyen-tananyagot öntsenek a fejébe. Hogy megfizethetetlenné tegyék számára az egyetemet. Hogy megfosszák hazájától, mert csak külföldön talál munkát. Hogy békemenetre és vezényszóra szavazni tereljék.”