Két zsidó megy az utcán: Ámos Imre és Radnóti Miklós.
Mindkettő alkotni akar, apokaliptikus időkben is. Egyiknél egy notesz, amibe »vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron« írja verseit. Másiknál már papír sincs, csak egy nyírfakéreg. Ukrajnai munkaszolgálata során erre rajzolja művét. Az egyik azt írja: »baljós a menny felettem«, a másik komor színekkel fejezi ki ugyanezt. Az egyik így ír »de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!« – a másik viszont sötét felhőt rajzol a kerek hold elé. Az egyik angyalokat fest, hol égő létrán, hol mankóval a hóna alatt, a másik így ír: »tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van.« Két zsidó megy az úton. Erőltetett menet-ben. Az egyik így ír: »Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!« A másik bekötött szemű ember nem a létra fokára, hanem a tűzbe lép. Az egyik síró angyalt fest, a másik pedig így ír: »Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -/ talán most senki sincs.« S egy harmadik alkotó ide a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógába gyönyörű angyalfestményt hoz. Egy negyedik művész pedig a két munkaszolgálatosra emlékezve a Meredek út című szobrát ajánlja fel.”