Riadót fújtak Brüsszelben: rádöbbentek, hogy nagy a baj, és a magyar ötletbe kezdtek el kapaszkodni
Ráébredtek arra, hogy Európa nehezen tart lépést az Egyesült Államokkal és Kínával.
Orbán Viktorról korszakot neveznek el, és a magyar történelemben úgy fognak megemlékezni erről a ki tudja, meddig tartó időszakról, ahogy a Horthy-, a Rákosi- vagy a Kádár-korszakról.
„Az Orbán-korszak az ellenreformáció korszaka. Nem az ellenforradalomé, ahhoz ugyanis 1990-ben nem tetszettünk forradalmat csinálni, csupán forradalmi gyorsasággal végrehajtott rendszerváltó reformokat. 2010-ben pedig ugyancsak nem történt forradalom, hanem csupán egy földcsuszamlással járó választás, amely lehetővé tette, hogy Orbánék forradalmi gyorsasággal ivartalanítsák Magyarországon a demokráciát, és elindítsák a hatalmi át- és visszarendeződést.
Ebben az ellenreformációban visszavonulásra, meghúzódásra, menekülésre kényszerítették a korábbi weimari magyar köztársaság vezető szereplőit és híveit. Sokukat elkergették, kirúgták az állásukból, másokat fojtogatni kezdtek, hogy levegő híján maguktól adják föl, többeket finoman, egyeseket nyíltan megfenyegettek, némelyeket pedig átadtak a rendőrségnek, ügyészségnek, hogy éveken keresztül legalább folyamatosan zaklassák – már ha börtönbe dugni esetleg nem sikerülne is – őket. A megfélemlítés, a presszió nemcsak a politika, a közélet, a közigazgatás, a média vagy a szellemi élet megbélyegzettjeit érte, hanem a gazdasági élet számos erősnek hitt szereplőjét is, akik közül nem egy, nem kettő kénytelen volt feladni pozícióját, cégét, tulajdonát vagy annak egy részét, a vele járó befolyással együtt. A hatalomátvétel az élet minden területén hónapok alatt lezajlott, és csak néhány kevésbé fontos kulturális területen, például a színházakban folyik még.”