Antall vs. Orbán: Az arisztokrata és a tökös protestáns

Orbán a plebejus-népi politika örököse. Balatonszárszó jobboldalának, a »puszták népének«, Móricz Zsigmond világának örököse. A magyar »úri« jobboldallal együtt szétvert, de attól gyökeresen más utakra kényszerített és eleve más szocializációban létrejövő család tagja. A »népi gondolat« nem volt olyan szisztematikusan deklasszálva és szétverve, mint a katolikus polgári ethosz. De a paraszti világ messze volt az úri világtól mindig is. Korrumpálás, bedarálás, társutasítás, átértelmezés volt a sorsa, vagy a direkt lenácizás, vagy a társutas baloldalivá tétel: Szabó Dezső és Veres Péter útja. A plebejus világ számára a padlássöprés és tészeszesítés élménye is maradandó volt, de az »ügyes református gazda« megoldotta ezt a kommunizmus dolgot is, ahogy tette ezt évszázadok óta, amikor a Habsburgok,  vagy bárki vegzálta. Hozzászokott, hogy ő mindig »rossz« legyen. Orbán az okos református paraszti világ szülötte, ami ha úgy tetszik évszázadokon át volt szöges ellentéte annak, amit Antall szocializációs közege képviselt. Az »úri világ« és az „urbánus világ« mindig sokkal jobban értette meg egymást, mint e kettő közül bármelyik a »népi« világgal. De Orbán a »nép fia« és épp ezért néppártot is hozott létre a baloldalon, nem valami elitista konzervatív értelmiségi klubbot. Ezek a különbségek megvannak ma is, és meg is lesznek. De a nemzet sorsfordító pillanataiban ez a két, egymással ellentétes felfogású csoport mindig összefogott. Antall halála után pártjának maradékai és a feltörekvő Fidesz, amely – érdekes módon – majdnem annyit köszönhet Antallnak, mint a népi gondolatnak, végül összefogott, és nyert. Kétszer is, de a történelmi elégtétellel felérő módon 2010-ben. Reméljük 2014-ben is így lesz. Elvégre Antall és Orbán, még ha eltérő mentalitást is örökítettek tovább, valójában egy célért dolgoztak egész életükben.”