Az év máskor legfontosabb törvényét a Parlament több héten át, hosszan és fásultan vitatta. Senki sem csalódott. A fásultságnak az oka, hogy az ellenzék úgyis hiába beszél, a kormánypártok meg minek is strapálnák magukat. Emellett azt is mindenki tudta, hogy a tervezet nem vehető komolyan.
„»Ki költséget vet, vihart arat« – ez a szellemeskedés eddig minden költségvetési vitában elhangzott. Az idén először már senki sem vette a szájára az amúgy sem sziporkázó mondatot. Nem azért, mert a képviselők stiláris igényessége ugrásszerűen megnőtt, sokkal inkább azért, mert viharról szó sem volt. Az év máskor legfontosabb törvényét a Parlament több héten át, hosszan és fásultan vitatta. Senki sem várt meglepetést, és ebbéli várakozásában senki sem csalódott. A fásultságnak nemcsak az a keserű tapasztalat volt az oka, hogy az ellenzék úgyis hiába beszél, a kormánypártok meg minek is strapálnák magukat. Emellett azt is mindenki tudta, hogy a tervezet nem vehető komolyan. Még annyira sem tekinthető kőbevésettnek, mint a rutinszerűen változtatgatott Alaptörvény vagy média-jogszabályok. Ebben a ciklusban nem volt olyan esztendő, amelyben ne kellett volna a költségvetést legalább ötször módosítani. A 2012-es, szintén nagy garral meghirdetett terveket kilencszer voltak kénytelenek megváltoztatni, a 2013-as évnek pedig még a végére sem értünk, és máris a hatodik módosításnál tartunk. Nemcsak a kormány gazdaságpolitikájával elégedetlen ellenzék, hanem jobb- és baloldali vagy liberális közgazdászok egész kórusa mondja: ez a költségvetés legfeljebb májusig tart ki.
De a kormánypártoknak nincsenek is ennél nagyobb aspirációik. Nincs szükségük igazi »választási« költségvetésre sem, hiszen a kormány meglehetősen magabiztos saját támogatottsága felől. Így megelégedtek a már korábban bejelentett közérzetjavító intézkedésekkel.”