A magánélet vége

„A lehallgatási botrány kapcsán sajnos akár olyan kérdések is felmerülhetnek, amelyek még ennél is messzebbre vezetnek. Például, hogy az illegálisan összegyűjtött információ mikor vált hatalommá az amerikaiak kezében az elmúlt évtizedek során Európában, illetve Magyarországon, mikor voltak képesek ezzel befolyásolni a társadalmi folyamatokat? Mennyire szólhatott bele a belpolitikába az a két nagyhatalom, amelyek ütközőzónájába került Magyarország a schengeni határokkal? Erre utalhatott a parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja, Kocsis Máté is, amikor bejelentette: a magyarországi befolyásszerzés gyanúja is felmerült a lehallgatási botránnyal összefüggésben.

A napokban kiderült az is, a német kancellárt egy Einstein-Castanet kódnevű készülékkel hallgatta le az amerikai titkosszolgálat a berlini nagykövetség tetejéről. Ha belegondolunk, hogy az Egyesült Államok magyarországi nagykövetsége légvonalban alig négyszáz méterre van a Parlamenttől és a miniszterelnök irodájának ablakától, szintén érdekes következtetésre juthatunk.

A legsúlyosabb tanulsága azonban ennek a botránynak talán nem is az, hogy mi történik a politikusokkal vagy egyéb közszereplőkkel. Sokkal elkeserítőbb, hogy a legfrissebb hírek szerint az NSA több száz millió ember adatait szerezte meg jogtalanul, egyes szakértők pedig állítják, szinte mindenki adatait rögzíthetik a leggazdagabb nemzetbiztonsági szolgálatok, hátha jók lesznek majd valamire. A biztonság szentsége tehát felülírta a magánélet szentségét is. Kis túlzással azt is mondhatnánk, az orwelli Nagy Testvér lett a mindenható. Ehhez képest csak közjáték, hogy Magyarország egy olyan különleges hely, ahol még az egykori elhárítófőnök és a volt titokminiszter is kémkedéssel vádolható.”