„Magyar Narancs: Írás előtt mindig végez terepmunkát. A Törékeny igazság esetében kitől kapott füleseket?
John le Carré: A regényben két brit diplomatageneráció áll szemben egymással. Egy fiatalember, aki felettébb veszélyes élethelyzetben találja magát: döntenie kell, hogy etikusan cselekszik-e vagy sem. A másik főszereplő egy tisztességben megőszült, nyugdíjazott alak, aki ugyanehhez az erkölcsi dilemmához érkezik el, csak ő, korából és helyzetéből adódóan, másképp látja a dolgokat. Bár a regény részben Gibraltáron játszódik, nem kellettek külső informátorok, elég volt magamba néznem, és megvizsgálnom, mit tennék én hasonló helyzetben. Megpróbáltam elképzelni, mit tettem volna siheder koromban, amikor még a brit hírszerzésnek dolgoztam. Az apja lehetnék a könyvbeli nyugdíjasnak, de úgy képzelem, bennem és benne is van valami abból a nagyon brit, nosztalgiával vegyes patriotizmusból, amit akkor érez az ember, ha elárulják. Az pedig, hogy a kormányok alvállalkozókkal dolgoztatnak, hogy multiknak szervezik ki a katonai teendőket, olyan bevett gyakorlattá vált, hogy külső segítség nélkül is el tudtam képzelni, mi történik, ha egy hivatalos katonai hadművelet és egy privát szektorból szalajtott egység keresztezi egymás útját.
MN: Aktív hírszerző korában előfordult, hogy elárulták?
JLC: Magamat árultam el, nem is egyszer. Ha mai fejjel visszagondolok azokra az évekre, be kell látnom, hogy több kétes megbízatásnak voltam a részese. Elfog a szégyen, ha csak rágondolok. Jobban tettem volna, ha inkább az országomat árulom el.
MN: Árulással nem, de antiszemitizmussal kétszer is megvádolták. Hogy viselte?
JLC: A panamai szabó miatt azért kiáltottak antiszemitizmust, mert vettem a bátorságot, és a könyv egyik - egyébként legszeretetreméltóbb - alakját félzsidónak írtam meg. De ami igazán kiverte a biztosítékot, az a The Little Drummer Girl (nálunk Kettős szerepben címmel jelent meg - a szerk.) volt. Ott meg azt kifogásolták, hogy nemcsak az izraeliek, hanem a palesztinok oldaláról is körbejártam, ki milyen joggal formál igényt Palesztinára, az ígéret, a két fél felé tett ígéret földjére. Mielőtt elkezdtem írni, felkerestem Izraelt, és találkoztam palesztinokkal is. És mivel a könyv oda lyukad ki, hogy mindkét félnek ugyanolyan joga van Palesztinához, ezt sem a zsidók, sem a muszlimok nem nézhették el nekem. Egyébként meg micsoda idiotizmus antiszemitizmussal vádolni engem! Nézze csak meg A kém, aki bejött a hidegről című regényemet! A két legrokonszenvesebb, legnemesebb szereplője zsidó. Jóságukért nagy árat is fizetnek. A korai regényeim vissza-visszatérő témája a zsidók huszadik századi tragédiája. Mi mást mondhatnék? Csak dühödten tudok reagálni, ha antiszemitizmussal vádolnak. Tiszta idiotizmus! Míg a könyveimet komolyan veszik, méltányolják Izraelben, a diaszpóra zsidóságának szervezetei távolról sem ilyen nyitottak. Ott is antiszemitizmust orrontanak, ahol semmi ilyesmi nincs, aztán tiltakozó levelekkel és haragos újságcikkekkel torolják meg a vélt vétségeket.”