Mégiscsak szégyen, hogy a magyar politika ennyire figyelmen kívül hagy egy ilyen jeles évfordulót.
Bethlen Gábor fejedelemmé választásának négyszázadik évfordulójáról mintha megfeledkezett volna az anyaországi politikai elit. De nem is baj, így nem tudta egyik ideológia sem bemocskolni a nevét.
Manapság a közélet történelmi vitái között előkelő helyen szerepel – a kormány tevékenységének „jóvoltából” – a Bethlen István személyéről és tevékenységéről szóló diskurzus. Bal- és jobboldali, liberális és konzervatív történészek vitatkoznak arról, hogy a harmincas évek konszolidációs politikájának atyja – aki ugyanakkor sosem rettent meg a tisztességtelen politikai haszonszerzéstől sem – vajon államférfi-e, vagy sem. Érdemes-e szobrot állítani neki, vagy sem?
Holott a család egyik korábbi neves tagja talán kevésbé megosztó alakja a magyar politikatörténetnek, ráadásul annak a Közép-Európa valaha élt egyik legsikeresebb reálpolitikusa volt. Igen, 2013. október 23-a annak a négyszázadik évfordulója, hogy – egy gátlástalan politikai haszonszerzés révén – Bethlen Gábort erdélyi fejedelemmé választották Kolozsvárott.
Méghozzá nem is akármilyen módon: török seregek támogatásával. Korábbi török emigrációi alatt jól megtanult törökül, aminek nagy hasznát vette, amikor Báthori Gábor hatalmát kellett megdönteni. A Portával való egyezkedés arról szólt, hogy ha támogatják fejedelemmé választását, akkor (vissza)adja Lippa és Jenő partiumi végvárakat a töröknek. Ezért egyébként Báthori vérdíjat tűzött ki a Bethlen fejére, az erdélyi országgyűlés pedig fej- és jószágvesztésre ítélte. Ám a Porta támogatása nem maradt el: pénzt és hadsereget kapott Bethlen, amellyel szépen el is vonult Kolozsvárig – eközben Báthori Váradig futott. A kincses városban pedig az erdélyi országgyűlés – amely nem sokkal korábban még fejét vette volna – a török seregektől megszeppenve szó nélkül választotta fejedelemmé Bethlen Gábort – akit emiatt sokan Mohamedán Gáborként emlegettek.
No de nem akarok mini történelem-órát tartani, csupán megválasztásának történetével is szemléltetni, hogy személye nem makulátlan. Tevékenységéről bárki többet olvashat például Romsics Ignác Bethlen Gábor élete című tanulmányában[1], Keisz Ágoston Négyszáz éve kezdődött Erdély aranykora című cikkében, vagy akár néhány történelemkönyvben. Ugyanakkor kétségtelen, hogy nevéhez fűződik Erdélyország felvirágoztatása – a bethleni konszolidáció ugyanis nemcsak István, hanem Gábor esetében is helytálló kifejezés. „Messze maradtak Mátyás csúcsai / De Erdély épült az álarc alatt / S a magyar mérleg egyensúlya lőn / Világ-súlyok vak zuhanása közt” –írta Bethlen halálának háromszázadik évfordulóján Reményik Sándor. Bethlen Gábor fejedelem rendbe szedte Erdély gazdaságát, s tökéletes kül- és belpolitikai helyzetfelismerő képessége révén többségében az országa számára előnyös döntéseket tudott hozni. Így válhatott uralkodása végére – a református fejedelmet 49 éves korában érte a halál, mindössze 16 évet ülhetett a trónon – Erdély Európa egyik legfontosabb hatalmi központjává, a béke szigetévé és a vallásszabadság keleti bástyájává. A kálvini reformáció híveként élete utolsó pillanataiban a fáma szerint két sort vetett papírra: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Senki nincsen, bizonyára nincsen”.
„Uralmának legfőbb biztosítéka a Porta jóindulata, cselekedeteinek vezérlő elve pedig a Machiavelli módjára felfogott és mindent felülíró államérdek volt” – írta róla Romsics az előbb említett tanulmányában. A törökkel kapcsolatban is tökéletesen látta Bethlen a helyzetet, amikor ezeket írta végrendeletében: „Az én tanácsom az én hazámhoz ez: hogy valami egyéb nem lehet benne, a török nemzettel való egyességet szenvedhető károkkal is megtartsák, tőle el ne szakadjanak, hanem minden úton kedvét keressék”. Egy igazi reálpolitikus szavai ezek – vagy egy quislingeré?
Bethlen Gábor megítélése nem vitáktól mentes – minden korban más és más módon írták meg tevékenységének történetét. „Azok, akik a mindennapi emberekre vonatkozó, általánosan elfogadott erkölcsi elveket alkalmazzák Bethlenre, csak negatív értékítélethez juthatnak el. Azok viszont, akik elismerik a politikai etika és az államférfiúi morál külön valóságát, saját értékpreferenciáik függvényében pozitív és negatív képet egyaránt alkothatnak róla. Így lehet belőle elvtelen megalkuvó és a szükséges kompromisszumokat vállaló reálpolitikus egyszerre” – írta Romsics Ignác a Bethlen Gábor emlékezete: Értelmezések harca című tanulmányában.[2]
Talán ez lehet az oka, hogy a magyar politikatörténet egyik legsikeresebb politikusának – akiről a határon túli magyarok támogatásáért is felelős Bethlen Gábor Alapkezelő a nevét kapta, és aki a Hősök terének történelmi pantheonjában is szerepel – fejedelemmé választási évfordulójáról szinte sehol sem olvasni. Egy-két szoborállításról hallani csupán a Bethlen 400 kapcsán – például Péterfy László Kolozsvárra került szobráról, képünkön –, de mégiscsak szégyen, hogy a magyar politika ennyire figyelmen kívül hagy egy ilyen jeles évfordulót.
Persze némileg érthető: Bethlennel nem lehet az elnyomó nyugat, a burzsoázia, a pénzügyi háttérhatalom vagy más egyebek ellen harcolni – csupán az egyik legnagyobb macchiavelliánus államférfink, aki nélkül biztos, hogy nem tartanánk ott, ahol. Konzervatív és liberális honatyáink és honanyáink néha igazán elgondolkodhatnának azon, hogy politikai-történelmi példaképeket nem csupán az előző két évszázadból lehet választani, hanem korábbról is – persze csínján, hogy ne bénázzunk úgy, mint a 4K! Dózsa Györggyel. Bethlen Gábor talán bármely politikai oldal számára vállalható előd lehetne – igaz, jobban belegondolva örülök, hogy neve még nem sározódott be egyik ideológia gaztetteinek hatására sem.
Annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy manapság is nagy szükségünk lenne egy Bethlen Gáborhoz hasonló helyzetfelismeréssel bíró reálpolitikusra, aki minden esetben az államérdeket helyezi az előtérbe és annak minden eszközzel megpróbálna érvényt szerezni. Még mindig érvényesek Áprily Lajos szavai: „A századok felhőiből tekints ránk, / vigasztaló sugárral, mint a nap. / Tekintetedre hattyús lobogóink / a megrendülő földre hajlanak. // Te vonsz majd minket végső számadásra. / Te hallgass meg, ha végzetünk siket. / Ütközetekben megfáradt hadaknak / adj meg nem rendülő erős szívet. // Erős hitet, hogy hattyúidnak ajkán / sokára csendül még a hattyúdal – / s a szellem elrendeltetése: élet, / feltámadás és örök diadal!” Adj meg nem rendülő erős szívet!
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
Legismertebb labdarúgónk példája azt mutatja, hogy nem az eszközkészlet számít, hanem hogy mi jön belülről.
Sokkal fontosabb és súlyosabb problémákkal bajlódunk, mint pár éve, amikor a mozgalmatok elfoglalta az agonizáló baloldal helyét a céges érdekeltségek miatt.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
Nincs miért kárörvendeni az egyre mélyebb és szerteágazóbb német válságjelenségek kapcsán. Rajcsányi Gellért írása.
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
Orbán Viktor telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyinnal, majd a német kancellár is kifejezte szándékát egy hasonló beszélgetésre. Közelebb kerültünk a békéhez, vagy még nagyobb eszkaláció várható?
