Az elmúlt tíz év

„Közben a gazdaság duális szerkezete tovább erősödött: az egyik szegmensben versenyképes, zömében nemzetközi cégek, a másikban hazai tulajdonban lévő és zömmel versenyképtelen cégek tevékenykednek. Bár előbbiek korábbi profitját jelenleg különadóval bünteti a kormány, az utóbbiak hiába kapnak olcsó hitelt, csak a versenyképességüket konzerválják anélkül, hogy érdemben növelnék a munkahelyek számát. Azt kellene elérni, hogy a magyar cégek hozzáadott értéket adjanak az exporttermékekhez, amelyeket a multik állítanak elő. A probléma nem új: régóta vergődünk ebben a csapdában, és néhány évig aligha sikerül kitörni belőle. Állami vagyon pedig alig van: az államadósság nyolcvanszázalékos, de ezt már nem lehet »értékesítéssel« kinőni, hiszen a privatizációval az ország felélte annak túlnyomó részét.

Nem pusztán papírra vetett növekedési tervre lenne szükség, hanem kitörési pontokra is, hiszen a háromszázalékos GDP-növekedés nagyjából az a szint, amelyen már érezhető is a javulás. A járműipar további fejlesztése mellett például a mezőgazdaságban termelési láncokat kell létrehozni, amelyek az alapanyagból készterméket hoznak létre. Jó példa erre Ausztria vagy éppen Dánia: az alapanyag-termelésbe sok kis gazdaság kapcsolódhat be, munkát adva a vidéki népességnek. Szemben a mai helyzettel: momentán a nagybirtokokon kukoricát és búzát termelnek modern technológiával néhányan, és ez az alapanyag hagyja el exportként az országot. A másik két kitörési pont lehet a helyi zölderőművekben előállított megújuló energia, illetve a technikai-technológiai réseket kihasználó kutatás-fejlesztés.

Ha minden marad a régiben, akkor továbbra is a külső környezetre – elsősorban az európai konjunktúrára – számíthatunk, és hiába próbálunk friss forrásokat találni más térségekben (Kína, India és Közel-Kelet), Magyarországot kicsi pontnak, legfeljebb közvetítőnek tekintik globális ügyekben. Persze ennél is beszédesebb a kereskedelmi statisztika: ázsiai kivitelünk húsz százalékkal esett vissza, míg az EU-ba áramló export aránya tovább nőtt. Mindenesetre a jelenlegi szerény gazdasági növekedéssel az a legfőbb gond, hogy nem tud egyszerre pozitív gazdasági növekedést és stabilitást adni. A gond, hogy azért nem lehet ezt a két célt biztosítani, mert a magyar gazdaság szerkezetét alaposan át kellene alakítani. Valószínűleg másként kellene a meglévő forrásokat elosztani, kézzelfogható – hazai és uniós – programokat szükséges indítani, és a rossz szerkezetű támogatások rendszerét kellene átalakítani.”