„Zeit: Mire büszke az életében?
Kertész: Arra, hogy kidolgoztam ezt a „funkcionális ember”-elméletet. Erre tényleg büszke vagyok. És történt néhány dolog, amely nagyon mélyen megérintett. Egyszer Pápán jártam, egy magyar városban. Miután a nyilaskeresztesek széttépték a könyveimet, megtelt a templom, és ahogy a feleségemmel beléptem, mindenki felállt és egyházi énekbe kezdett.
Zeit: Keresztény templomi énekbe?
Kertész: Igen, miért? Én nem vagyok zsidó. Nekem nincs közöm ehhez a dologhoz.
Zeit: Az utóbbi két évtizedben úgy tűnt fel, mint a német emlékezéskultúra hőse, ünnepségek népszerű szónoka, ünnepelt Auschwitz-túlélő. Most pedig azt tudja meg a világ a naplójából: egész idő alatt „holokauszt-bohócnak” érezte magát.
Kertész: Errefelé tartunk.
Zeit: Úgy érzi, hogy az emlékezés Németországban valamiféle holokauszt-biznisz irányába ment el egy kicsit?
Kertész: Nem kicsit, teljesen.
Zeit: A meggyilkolt zsidók berlini holokauszt-emlékműve turisták piknikező helyévé vált.
Kertész: Igen. Ez nagyon kellemetlen. Egyszer meghívtak Buchenwaldba, ahol rabruhában bicegő embereket láttam. Ízléstelen volt.”