Magyarországnak nincs oka nagy pesszimizmusra

„Pesszimista nép a mi magyar népünk. Ezt történeti, tudományos felmérések is igazolják. Általánosnak nevezhető az a közvélekedés nálunk, hogy a dolgok legvégén mindig »kikapunk«, hogy ez következik történelmünkből, helyzetünkből fakadóan, hogy sorsszerű a rossz végkifejlet nemzetünk számára. A történelem, a földrajzi helyzet mennyire meghatározó egy nemzet sikere vagy sikertelensége szempontjából?

Nincsenek eleve elrendeltetett dogok a történelemből következően, mint ahogy a földrajzi helyzetből következően sem. Mindazonáltal igenis számít a történelem. Amennyiben a gazdasági siker záloga mindig is a jó intézményrendszer. Az intézményeket márpedig valóban történelmi tényezők alakítják. Magyarországnak azonban sem történelme, sem geográfiai helyzete, sem az utóbbi évtizedekben történtek alapján nincs oka nagy pesszimizmusra. A kilencvenes évek eleje óta úgy néznek – néztek ki legalábbis eddig – a dolgok, hogy az országnak sikeresnek kellene lennie. Magyarország esetében szó sincs arról, hogy a bukás elkerülhetetlen, ez nem sorsról, végzetről szól. Önöknél a politikai ügyek azok, amelyek sikert vagy kudarcot képesek produkálni a nemzet számára.

A »Miért buknak el nemzetek?« című könyvében meglehetősen sokat foglalkozik egyes dél-amerikai nemzetek bukásaival. Argentína – sok szempontból olyan, mint Magyarország – újra és újra »elszúrja« a kínálkozó nagyszerű lehetőségeit, holott az objektív körülmények éppenséggel sikerre ítélnék a dél-amerikai országot. A kudarcok mögött – és szerintem ebben is hasonlítunk az argentinokhoz – a politikai elit rendkívüli önzősége, a nép folyamatosan ismételt becsapása húzódik meg…

Nem mintha nem értenék egyet azzal, amit megállapított, mégis másként fogalmaznám meg ezt a problémakört: tulajdonképpen nincs olyan ország, ahol az elit természetszerűleg önzetlen, ahol a széles társadalom érdekeit jóságból, önszántából akarná a sajátja fölé helyezni. Ahol ez történik, ott erre az intézmények, illetve a társadalom egésze kényszeríti őket. Nincs más választásuk ezekben az országokban: nem tehetik meg, hogy önzőségük diktálja a dolgokat. Ahol viszont nincs vagy nem működik ilyen kényszer, ott megcsinálhatnak szinte bármit, amit akarnak. Mert megtehetik. Azt kell igazából megfejteni, hogy ahol a megválasztott elit demokráciában él vissza a hatalmával, ott vajon miért hagyja ezt a társadalom? Miért szavaznak a választópolgárok olyan politikusokra, akik saját érdekeiket a társadalom érdekei elé helyezik? Távolról sem vagyok Magyarország-szakértő, de az Önök országa szinte egyedülálló eset Európában: megtörtént a sikeres rendszerváltozás, a demokrácia és a piacgazdaság lett az új rendszer lényege. Aztán néhány évvel ezelőtt a társadalom, a nép hatalmas többséget biztosított a választásokon egy olyan pártnak, amely eluralja a politikai konfliktusokat, amely demokratikusan megszerzett hatalmát arra használja, hogy gyengítse a szinte még újszülöttnek számító, független, a végrehajtó hatalmat korlátozni tudó intézményeket. Magyarország esetében most nem az a kérdés, hogy a politikai elit ott miért szokta általában becsapni a társadalmat, hanem az, hogy a társadalom, annak »krémje« és a média miért hagyja, hogy megtörténjen az, ami megtörténik.”