„Murszi azt mondta, s feltehetően hitte is, hogy ellenfelei a régi diktatúra hívei. Lehet, hogy részben így volt, de a többség mégiscsak a modern, Nyugatra nyitott, világias rétegek közül került ki. Mindazokból, akik tapasztalták, hogy a testvérek nem értenek egy ekkora ország igazgatásához. Kormányzásuk elijesztette a külföldi turistákat, pedig az idegenforgalom Egyiptom legfőbb bevétele. Ideológiai okokból leállították a gázexportot Izraelbe. Ez már csak Egyiptomnak okoz gondot. A közigazgatás, az oktatás semmivel nem lett jobb, mint Mubarak alatt volt, és a munkalehetőségek is megcsappantak.
Ott más politikai szabványok érvényesek. Pedig alig van még egy olyan állam a Közel-Keleten, amely olyan régen s olyan szoros kapcsolatban lenne a Nyugattal. A választott demokrácia jó, a katonai puccs rossz – vallottuk. És ha a helyi társadalom többsége, fele nem így gondolja? Akkor mi van? Egy egyiptomi elemző szerint a politikai színtér hazájában kettéoszlik. A korábbi választások győztesei a Muzulmán Testvériség (Murszi) a demokrácia, a többségi hatalom elkötelezettjei. Igaz, annyira már nem demokraták, hogy elfogadnák a kisebbség (49 százalék?) esetleges igazát. Akik meg akarják buktatni: liberálisok, a kisebbségi, az emberi jogok, személyi szabadság harcosai – amíg ezt nem kellene alkalmazni az iszlamistákra. Mind a két fél ott van az egyiptomi társadalomban. Nem lesz béke, nem lesz jólét, fejlődés, ha a többség kizárólagosságot akar a hatalomban. Akár a hadsereg segíti, akár a Nyugat, akár a globális iszlám.”