A magyarok és a regionalizáció

„»Pechje van, Kovács úr. Románia legramatyabb vonatszerelvényével fog tíz órát bumlizni Iași-ig«, biztat már felszálláskor a kalauz. Iași-ba, Jászvásárba igyekszem a »Regionalizmus és regionalizáció Romániában« című nemzetközi konferenciára. Két könyvet is viszek magammal, Tompa Andrea regényét és Lucian Boia írásait Európa alkonyáról, mivel több mint tíz óra az út. Aztán Betlennél leteszem az első könyvet és csak Szucsáván veszem újra kézbe, közben nézem a tájat. Kisilvától majdnem Vatra-Dorna-ig hihetetlenül vad és szép a táj, még a vonatablakból nézve is, aztán jön Bukovina, ami tisztára olyan mint Gyimes, csak másképpen rakják a boglyákat.

Iași-ban érezni az egykori főváros levegőjét, szélesek az utak, sok a zöld, impozánsak a középületek. Konferenciánk színhelye az egyetem főépülete, a plénum a rektori tanácstermben zajlik. Zordonan tekint le ránk a falakról több tíz moldvai jeles ember képe, a főhelyen A. I. Cuza és Kogălniceanu. A résztvevők zöme helybéli egyetemi oktató, többségük történész, de van köztük szociológus, földrajztudós, sőt irodalmár is. Rendkívül kritikusak a Kormány által beterjesztett régiósítási tervvel kapcsolatban. Színvonalas előadások sora eleveníti fel a két román fejedelemség egyesülésekor felmerült kérdéseket (az akkoriban fejlettebb Moldva szemszögéből), a Bukarest-szupremácia negatív szerepét az egyetemi oktatásban, Bukovinának a Romániával való egyesülésekor létező autonomista irányzat máig ható érveit, nem beszélve Besszarábia múltbéli és jelenlegi viszonyulását Moldvához és Romániához.

Előadásomban ismertettem az erdélyi magyarok számát, földrajzi elhelyezkedését, sajátos érdekeit, majd rátértem egyrészt a Magyar Kormány, valamint az RMDSZ és az EMNP álláspontjainak ismertetéséhez, ami a régiók kialakításához fűződik. Az RMDSZ parlamenti párt, nagyobb beleszólása van a kialakuló jogszabályba, ezért pragmatikus: különválasztaná a fejlesztési régiók kérdését a közigazgatási régiók kérdésétől. A jelenlegi fejlesztési régiók mesterségesen kialakítottak, hatékonyságuk csekély, ha megtartjuk őket, a csődöt betonozzuk be hosszú időre. Az alternatív javaslat 16 régió, köztük a székelyföldi és a partiumi. Az EMNP javaslata merészebb: legyenek nagyrégiók a történelmi országrészek alapján, azon belül pedig kisebb, de nem egészen kicsi egységek, mint amilyenek például Dobrudzsa, vagy Bukovina és három metropolisz-övezet (Bukarest, Brassó és a Galac-Brăila konurbáció), mint kvázi regionális fővárosok.

Nem akarok dicsekedni, de a kérdések jelentős része az én előadásomhoz kapcsolódott. Furcsa módon, az amúgy autonómiával, föderalizmussal szimpatizáló előadók is azt kérdezték, hogy miért nem akarunk multikulturális térben élni, miért kell nekünk székelyföldi régió, hisz azzal csak a szegénységet gyarapítjuk, meg hasonlókat. Szorgalmasan válaszoltam a kérdésekre, mígnem egy kicsit felment bennem a pumpa. Az irodalom professzor azt kérdezte, hogy nem tekintem a Román Állam számára veszélyesnek egy föderális típusú berendezkedést, mert ő, sokadmagával, annak tartja. Felsoroltam néhány érvet (politikait, demográfiait), hogy miért alaptalan a felvetése, majd azt találtam mondani, hogy az igazi veszély az, ha továbbra is csapnivalóan igazgatják Romániát, és ha a kisebbségeket idegen testként kezelik. Így Románia a németek és a zsidók után a magyarjait is elveszítheti. Lehet, hogy egy kicsit politikusi volt a hozzászólás egy tudományos konferencián, de ezután több kérdés már nem volt.

Azalatt a nagyon rövid idő alatt, amit Iași-ban töltöttem, arra a következtetésre juttottam, hogy érdemes szövetségeseket keresni Moldvában és Bukovinában egy méltányos és funkcionális közigazgatási átalakítás kérdésében. Fogadókészség van, rajtunk is múlik, hogy lebontsunk az előítéleteket.

P.S.: Külön köszönet Csutak Istvánnak és Gergely Balázsnak, akik jótanáccsal és dokumentációval láttak el előadásom megtartásához.”