Szociálisan temetett őseink

„Békés megyében száz esztendővel ezelőtt egyenesen szégyen volt, ha valaki legalább egy ásónyomot nem hagyott a rokon, vagy falubeli sírgödrében. Így ment ez egy világban, amelyik még egészséges volt. És itt van bizony – stílszerűen szólva – a kutya elhantolva. Mert mi nem egy ilyen világban élünk. Hanem egy olyanban, ahol a halál nem gyász, hanem vis maior költség, a halott nem egykori szerettünk földi mása, hanem veszélyes hulladék, amelyet a megfelelő szervek szakszerűen eltakarítanak. A temetés pedig nem szolgálat – hanem irgalmatlan nagy biznisz. (Mellesleg ez az, amiről gyanúsan kevés szó esik ebben a vitában.)

Az ellenzék feldúlt humanista kebellel bélyegzi »embertelennek« őseink hagyományát – ám a Fidesz éppen úgy nem látja a fától az erdőt. A kormányra jellemző kommunikációs zsenialitással ez a szép, régi tradíciót »szociális temetés« néven akarják visszahozni. Ennél tűrhőbb, megalázóbb nevet keresve sem találhattak volna. Nem beszélve a különböző közegészségügyi okokra hivatkozva kialakítandó »szociális parcellákról«, amelyekbe – különösen a kistelepüléseken – vérciki lesz temetkezni.

Szóval a felállás a szokásos: adott egy alapvetően jó kezdeményezés, amelyet az ellenzék a 3 évesek dackorszakának szintjén hisztizve csípőből elutasít, a kormány pedig készít belőle egy végiggondolatlan, elkapkodott, és így végeredményben pocsék törvényjavaslatot. A magyar társadalom meg irtózva fordul el attól, ami eleinknek még a világ legtermészetesebb dolga volt. Szociálisan temetett őseink meg forognak a sírjukban.”