Hiány, végre túlzás nélkül

„Elvitathatatlan tény: a második Orbán-kormány érdeme, hogy Magyarország felállhat a szégyenpadról, ahová elődjei ültették fel. Hazánk ugyanis a 2004-es európai uniós csatlakozás óta áll a procedúra alatt, mivel kezdettől fogva nem teljesítjük a maastrichti szerződésben vállalt követelményeket.

Hogy a harmadik jobboldali kabinet presztízskérdést csinált az ügyből, nem a véletlen műve: egyfelől negatív csúcstartók vagyunk az Európai Unióban, amely országimázs szempontjából a lehető legrosszabb kellék, miután azt sugallja, képtelenek vagyunk kordában tartani a büdzsét. Másfelől az uniós eljárás azzal is fenyegetett, hogy szankciót léptet életbe velünk szemben az EU, így a Magyarországnak járó támogatások egy részéről kellett volna lemondanunk, amely azért is necces, mert a hazai fejlesztéspolitika kilencven százaléka pont ezekre a közösségi dotációkra épül!

De mit is jelenthet a kormány, az ország és a gazdasági szereplők számára a kedvező brüsszeli döntés? Bár tartalmi értelemben komoly lehetőség állhat elő a kormány számára – a mozgástér és a gazdasági szuverenitás vonatkozásában, amely a 2014-es országgyűlési a választások előtt nem mellékes – elméletileg fél év alatt vissza lehet kerülni az uniós procedúra alá. Erre már volt példa. Vagyis a döntés nem hordozza magával azt, hogy a kormány innét kezdve két marékkal szórhatja a pénzt. Ami pedig a választópolgárokat illeti, az Európai Bizottság »ítélete« azt vetíti előre, hogy egyelőre nem kell új adókkal, vagy adóemelésekkel számolniuk. Noha a költségvetési szigor még tarthat – a büdzsében azért fel-felbukkan néhány kockázatos elem –, kiigazításokkal, közérthetőbben: megszorításokkal egyelőre nem kell számolni.”