Az élősködő értelmiség

„Tájékozatlan, műveletlen és/vagy intoleráns, belterjes, elfogult, önmagával szemben kritikátlan, narcisztikus, gyáva -- és a mi a legfontosabb, nincs tudatában a felelősségének. Élősködő. Ez az értelmiségi réteg a magyar élősködő osztály része, a gazdasági hiénákkal együtt a politikai rendszer első lépcsős kitartottja, és ha be is olvas néha a saját köreinek, a jól eltalált »érted haragszom« mentalitásával csak tovább rontja a közjó esélyeit, ugyanis korrumpálja a kritika lehetőségeit is (mert monopolizálja, háziasítja, a beágyazott értelmiség privilégiumává teszi a kritikát). Míg a kritikája kifelé többnyire elfogult vagy egyenesen vak, sajátjai felé mindig kiszámított és emészthető, azaz autonómiája semmi: sose rúgja fel a hallgatólagos vagy kimondott konszenzust egy szekértáboron belül, sose megy szembe a fajsúlyosabb érdekekkel, és bár ő maga az örökkévalóság (sub specie aeternitatis) vagy a közjó szempontjából éppen ezért nem létezik, a neve a feledésé, ez nem zavarja (már). Mégis, a hiteltelensége hitelteleníti a magyar szót is és árvává teszi azokat, akiknek nem jut szó, akiket képviselnie kellene, akik elől elveszi a teret és a levegőt, akik nem részei az establishmentnek.

Munkájának gyümölcsei pontosan lemérhetők az ország állapotán. Az, hogy a magyar közbeszéd dominánsan a »vagy-vagy« kategóriáiban él, hogy ismeretlenek az ilyen szerkezetű mondatok: »ebben egyet értek veled, abban meg nem, íme az indokaim«, hogy a magyar blogkultúra olyan, amilyen, és hogy a sajtót jószerivel már csak azok olvassák, akik írják -- mind e néhány száz, egy-két ezer ember munkáját dicséri. Hadd gratuláljak nekik ez úton is.”