Antiszemita szörny

„A párhuzamra alkalmat az ad, hogy miközben nálunk miniszter kunyerált az érintettnek, adná vissza »önként és énekelve« a Táncsics Mihály képmásával díszített plakettját, a francia ugyanezekben a napokban elrettentő példa volt művészi tévé játékban, ne felejtse el a ma esetleg tudatlanabb ifjú nemzedéke se, mi csúfítja el a torzulásoktól nem mentes történelmet. Sőt, fölfegyverzetten nézhessen szembe a visszatérő kísértetekkel. A két demokrácia minőségi eltérése. A magyar harmadik köztársaságban, (egyáltalán az e még?), és a francia ötödikben mennyire ellentétesen ítéli meg a politikai vezetés az antiszemita uszítást.

Rábukkanni nem kellett, mert közismert volt Edouard Drumont neve, ezé az íróé, aki annak idején »Zsidó Franciaország« címmel publikált könyvet, aztán lapot is alapított ugyancsak nem siker nélkül, évtizedeken át elszánt gyűlölettel tűzte programja középpontjába a zsidógyűlöletet. Pártja nem volt, de mozgalma, az Antiszemita Liga igen, vagy tucatnyi képviselője be is jutott a törvényhozásba. Azzal a lényeges különbséggel, hogy a házelnök nem nyájas szavakkal kísérte undorító fölszólalásait, hanem a többség helyeslésétől bátorítva rendre utasította. Drumont így lett a Dreyfus-indulat egyik hangadója, a hisztéria keltője, és akkor roppant össze, a végén, amikor Zoláék és velük az igazság győzött. Az igazság nálunk is győzött a XIX. század végén a mi Dreyfus-perünkben, a liberális Magyarország bírósága fölmentette a tiszaeszlári rágalmazókat, de ez nem akadályozta meg évtizedekkel később a magyar Drumont követőit, a parlamenti többséggel összekacsintó Jobbikat, hogy a magukat mérsékelteknek nevezők asszisztálása mellett fölelevenítsék a gonoszságot.”