„A történet legdrámaibb része valójában nem is Szaniszló Ferenc körül alakult ki, hanem az őt kitüntető uralmi struktúra körül. A kormányoldallal rokonszenvező nyilvánosságnak a minisztérium bejelentésével kapcsolatos elégedetlensége azt látszik igazolni, hogy nemcsak lejátszástechnikai tévedés történt. Az uralmi struktúra eljárása szemlátomást szembemegy annak a politikai erőnek a világértelmezési logikájával is, amelyet képviselnie kellene. Márpedig ez az uralmi rendszer súlyos önazonossági válságáról tanúskodik. Ám ismét bebizonyosodott a taoizmus ősi igazsága is, miszerint minden rosszban van valami jó. Ebben a történetben leginkább az, hogy olyan volt, mint egy oktatófilm.
A globális véleményhatalom, miközben elítélte Szaniszlót, a türelem, a szabadság és a demokrácia nevében az intolerancia, a kirekesztés, a szuverenitásba való durva beavatkozás mintapéldáját mutatta be. Valójában ő maga leplezte le azt, amit folyton cáfolni igyekszik. Ami a lokális uralmi struktúrát illeti, Szaniszló Ferenc a díj visszaadásakor pontosan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy valójában az őt méltatlannak tartók bizonyultak méltatlannak. A Szaniszló-ügy hullámai néhány nap alatt biztosan elcsitulnak. Ám a politika mélyszerkezetében az ehhez hasonló esetek tektonikus mozgásokat indíthatnak el, és minden jel arra utal, hogy ezek a mozgások már el is kezdődtek.”