„2011. tavaszán jelentek meg az első sajtóhírek arról, hogy a kormány az állami egyetemek és főiskolák számának drasztikus csökkentését tervezi, majd egy évvel később került elő a Nemzeti felsőoktatáspolitika fejlesztési irányait (NFFI) tartalmazó stratégiai dokumentum, ami a felsőoktatási szféra területi és ágazati felosztását tartalmazta.
A 2012. március közepi verzió 7 területi régiót, illetve 4 oktatási területet lefedő fejlesztési pólust sorolt fel, kialakítási elvként pedig azt határozták meg, hogy egy képzéstípus legfeljebb 3-6 helyen legyen jelen az országban, az egyes felsőoktatási térségeken belül pedig szűnjenek meg a párhuzamosságok. Az átalakításokról és lehetséges összevonásokról akkor úgy nyilatkoztak, hogy az év végére születnek végleges döntések, és a minisztérium az intézményekkel közösen keresi a megoldásokat.
Ötletes megoldásokban nem szenvedünk hiányt. A keretszámvágások elleni tiltakozás hatására bejelentették, hogy nem lesznek keretszámok, majd egy héttel ezelőtt az Oktatási Hivatal tudatta az intézményekkel, hogy a hosszú akkreditációs folyamatok eredményeképp kialakított képzési kapacitásaik meglehetősen megcsappantak: tehát az új keretszámot mostantól hívhatjuk kapacitásnak. Anno a Corvinus integrációjának sajtóhíreire az egyetemisták némi kivárást követően demonstrációkkal válaszoltak, tehát most a kormány egész egyszerűen nem beszél intézményi összevonásról, hanem felülről, gazdasági kivéreztetéssel kényszeríti az intézményeket együttműködésre, vagy megszűnésre.
Orbán Viktor MTI-nek adott novemberi nyilatkozata, szerint a kormány segíteni fogja az egyetemeket, hogy az önerő híján elakadó fejlesztéseik megvalósuljanak, és szeretné az eladósodott felsőoktatási intézményeket is – azokat, amelyekben a diákok látnak jövőt – kimenteni az adósságból, felkínálni nekik »a tiszta lappal való indulást«. Lássuk a tényeket.”