Hősünk felveti azt is, hogy a keresztény magyar állam feltételezése hogy fér össze a semlegesség és a kisebbségek védelmében európai követelményével. Nos, attól még, hogy valami bevett ballib sztandard Európában, még nem kell elájulni tőle. Hogy a kisebbségvédelemmel milyen ellentétben is áll egy állam konfesszionalizmusa, azt nem tudom, Angliában is vígan él mindenféle vallású nép, pedig államvallás az anglikán. Amúgy az európai kisebbségvédelem nagyrészt csak retorika (már ha az etnikai kisebbségekre gondolok). Ha szerzőnk esetleg a kereszténység alkotmányba való beemelését kifogásolja, akkor arra azt tudom válaszolni, hogy itt-ott már összeszedtük azon európai (ezen belül EU-s) alkotmányokat, amelyek kifejezetten emlegetik Istent vagy valamelyik egyházat, esetleg a kereszténységet úgy általában (ír, norvég, dán, német, spanyol, portugál, olasz, andorrai, svájci, lengyel, szlovák, román, bolgár, görög, máltai, izlandi). Görögországban, Nagy-Britanniában, Dániában, Norvégiában, Finnországban és Izlandon is államegyházi státust élvez valamely felekezet, és Svédország is csak 2000-ben szüntette meg a Svéd Lutheránus Egyház hivatalos államegyházi helyzetét. Lichtensteinben, Monacóban és Máltán a római katolikus egyház az államegyház. Az olasz, az andorrai, a lengyel és a spanyol alkotmány pedig speciálisan kiemelt helyzetet biztosít a katolikus egyháznak. Csupa uneuropéer nemzet.
*
S itt jön aztán a nagy megfejtés: „Biztosak lehetünk a kereszténység morális felsőbbrendűségében az összes a múltban vagy a jelenben elérhető etikai és életvezetési kóddal szemben? Biztosak lehetünk abban, hogy megérdemli az egyébként (nyilván okkal) hanyatló tradíció azt, hogy állami eszközökkel támogassák meg? Biztosak lehetünk abban, hogyha -- tegyük fel -- ismeretlen lenne számunkra a kereszténység, akkor rosszabb világban élnénk? Nem nyomott el a nyugati kereszténység (vagy akárcsak annak római, niceai-gregoriánus paradigmája) olyan tradíciókat, amelyek fennállásától ma jobban érezhetnénk magunkat? Miért ez az automatikus hódolat és evidens tisztelet a triumfáló vallásnak?”
Az első kérdésre számos érvet lehetne felhozni: ami miatt a nyugati civilizáció sikeres lett, az szinte mind a keresztény gondolkodásnak és etikának köszönhető. Részemről nem hiszek a „kódok”-ban. Konzervatívok általában nem beszélnek kódokról. Ha a szerző a keresztes hadjáratokra és az inkvizícióra gondol, amikor kétségbe vonja a kereszténység etikai hitelességét, arról például itt és itt írtam. Hogy rosszabb lett volna-e a világ, ha nem lett volna kereszténység, nos, erre nem tudunk válaszolni. Ez egy olyan kérdés, amit minden vallással és minden tradícióval szemben fel lehet tenni. Válaszadás helyett pedig kuksolhatunk magunk elé nézve. Úgy vélem, nem nyomott el a nyugati kereszténység „olyan tradíciókat, amelyek fennállásától ma jobban érezhetnénk magunkat”, de ha HaFr szerint igen, akkor vegyük sorra, mire gondolhatott: görög vagy római tradíció, Zeuszostul, Jupiterestül, vagy vallási szinkretizmusostul; törzsi-pogány tradíciók? Kétlem, hogy HaFr szívesen áldozna Zeusznak az Akropoliszon, s azt is, hogy szívesen látja a neopogány áramlatokat, beleértve a magyar ősvallás feltámasztására tett kísérleteket. Vagy liberálkonzervatív barátunk szívesen beállna az európai szélsőjobb ezen áramlata mögé? Amúgy létezik szekuláris konzervativizmus, John Kekes például; csakhogy HaFr épp az ő hagyomány-értelmezését veti el, amikor kritizálja, hogy „a konzervatív álláspont szerint pusztán a tradíció léte (függetlenül a tradíció érdemeitől) indokolhatja a tiszteletet”. A konzervatívok nem szokták azt állítani, hogy az általuk védelmezett tradíció tökéletes és hibátlan. Sőt, hangsúlyozzák annak tökéletlenségét. A tradíció ugyanis nem felettünk lebegő erő, amolyan esszencialista módon, hanem tökéletlen emberek által fenntartott dolog. A tradíciót a konzervek nem feddhetetlensége miatt szeretik, hanem relatíve jó volta miatt.
A bloggernek mindezzel az a baja, hogy „ez az elvárás nem univerzalizálható (kb. általánosítható), mert az univerzalizálhatóság megilletné pl. az ateizmust is, és ezen az alapon Magyarország mindjárt nem volna »keresztény állam« (ahogy nem is az)”. Nos, tudunk buddhista, iszlám és egyéb tradíciókról, de ateistáról még nem hallottam. Ha létezik, akkor az olyan, mint a marxista tradíció, azaz tradíció-ellenes. Itt felszínes fogalmi egyezésről van szó, ráadásul ez alapján minden „a tradíció” része, ami megtörtént és amit valaha gondoltak az emberek – ami a fogalom kiüresítése lenne. A kereszténység-ekézés már csak azért is humoros, mert a konzervatív gondolkodás alapító atyái és a legtöbb teoretikusa (és politikusa) keresztény volt – habár részemről ismerek buddhista (és persze ateista vagy nem tételes hívő) konzervatívokat is.