„A fenntarthatóság kapcsán legtöbbször energiáról, élelmiszertermelésről, vízkészletekről, nehéziparról vagy hulladékgazdálkodásról esik szó, a textilgyártásról viszont ritkábban. Pedig volumenét és erőforrásigényét tekintve a ruhaipar jelenlegi termelési formái is súlyos fenntarthatósági problémákat vetnek fel. Olyannyira, hogy más ágazatokhoz hasonlóan itt is rengeteg ötlet, új eljárás kidolgozásával igyekeznek hosszabb távú megoldásokat találni, elsősorban nem hagyományos szövetek kifejlesztésével, illetve a fogyasztói szokások megváltoztatásával.(...)
A megoldást a szakemberek szintén több irányból képzelik el. Az egyik nyilvánvalóan az új alapanyagok kifejlesztése, amelyek némileg tehermentesíthetik a mezőgazdasági termelést. A szövetgyártók kísérleteznek a banánfa és az eukaliptusz törzsével, kukoricával, hulladéktejjel, és szinte mindegyik esetben nagyon kecsegtetők az eredmények. Itt persze ugyanúgy, ahogy bármilyen más fenntarthatósági kérdésnél az legfontosabb, hogy mi történik majd, ha az új módszereket nagyipari volumenben vetik be. Milyen előre nem látható »mellékhatások« jelennek meg, amelyek esetleg szintén veszélyeztetik az élelmiszertermelés vagy az erdőgazdálkodás fenntarthatóságát.
A másik megoldási irány pedig a fogyasztási szokások megváltoztatása, vagyis a felfokozott vásárlási kedv visszafogása. Ez is jópofán hangzik egy német, holland vagy brit környezettudatos aktivista szájából, de a másik oldalon sok fejlődő vagy feltörekvő ország gazdasági prosperitása jelentős mértékben függ az európai és amerikai textilfogyasztási szokásoktól. Még akkor is, ha az ottani gyárakban sokszor olyan körülmények között és olyan eljárásokkal folyik a termelés, amiket a nagy cégek Európában vagy az USA-ban nem engedhetnének meg maguknak.”